Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)
A Tiszazug történeti és néprajzi kérdéseiről (Szabó István–Szabó László)
szárnyú, felnevelt, ház köriii tartott vadkacsák, vadlibák, illetve a hal és teknősbéka a táplálkozás rendjének meghatározói voltak. Csak példaként említjük meg, hogy nagypéntek előtt csónakszámra szedték össze a vadkacsa tojását, hogy ebből tarhonyát, lebbencset, más száraztészta féléket csináljanak, az őszig tartó határbeli munkák egyik alaptáplálékát. A kisebb-nagyobb vadak, elsősorban az őz (ebből kolbászt is készítettek szalonnával keverve) elejtése sem volt jelentéktelen. A fő gazdasági ág, mint említettük, az állattartás voit. A paraszti gazdaságok legjelentősebb állatfajtája a szarvasmarha, amely tejelő és igavonó jószág is volt egyben. Lovat inkább az uradalmak tartottak, de meg kell említenünk, hogy Csépa nemesei insurrekcionális kötelezettségük miatt inkább lovat tartottak, s messze kiemelkedik ez a település környezetéből lovai minőségével és mennyiségével. Valószínűleg a szomszédos Tiszasas más községeknél önállóbban gazdálkodó jobbágyi népessége Csépa hatásának köszönheti átlagosnál jelentősebb lótartását. A juhtartás a vizes határban nem volt kifizetődő. A visszaemlékezések szerint a juhlegelőnek való homokon (ezek uradalmak tulajdonai) mégsem bontakozhatott ki nagyobb mértékű juhtartás, mert a királydinnyés legelők felsebezték a juh lábát és száját. A Tiszazug kilenc településén 1852-ben összesen 12.184 db juhot írnak össze, ugyanekkor egyedül Kunszentmártonban 17.716 db-t. A Tiszazug adataiban az uradalmak állománya is benne van. Elmondható, hogy a paraszti gazdaságokban ekkor a vezető szarvasmarha tartás is jelentéktelen, csak a táplálkozást és az igavonást szolgálja. A szántóföldi növénytermesztésben a búza vezet, amely jó minőségű, azonban vetésterülete rendkívül csekély, hiszen a határnak 1852-ben mindössze 36,7 %-át foglalja el. Ez a mennyiség csak az önfenntartásra elegendő, és tudjuk, hogy az uradalmak is csak csekély mennyiségű búzát tudtak értékesíteni a múlt század közepe táján. Külön emlékezünk meg a szőlő és gyümölcstermesztésről. 1852-ben 2,006 hold az összterület, 2,5 %-a volt szőlővel betelepítve, s tudjuk, hogy kétszintes művelés folyt, azaz gyümölcsfák is voltak a szőlők közé ültetve. Határához képest Cibakházának, Tíszakürtnek és Csépának jelentősek a szőlőterületei, ebből azonban a lakosoknak eladásra nem jutott, csak táplálkozásukat színesítették termékeivel. Tudjuk azt is, hogy e 2,5 %-ba az ártéri vad és telepített gyümölcsösök, amelyet nem egyéni tulajdonjog alapján használtak, nem számítottak bele. A félvad és a kertekbe telepített szőlő- és gyümölcs azonban még az évi szükségletet sem fec ?
