Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Balogh István: Hajdúság

egy olyan munkát, amely az eddigieknél egységesebb, sokrétűbb lehet, s további mintául szolgálhat. Természetesen ehhez avatott tollú szerző és jól áttekinthető műveltségi egység szükséges. Szeged városának, mint önálló műveltségi egységnek az ábrázolása, és BÁLINT Sándor személye és hatalmas anyagismerete egyaránt kínálta ezt a lehetőséget. Hogy a munka mégsem töltötte be azt a szerepet a sorozatban, amit betölthetett volna, azt a munka rövid terjedelmének, szűkszavúságának tudhatjuk be. Úgy tűnik, mintha a kiadó azt az elvet vallotta volna, hogy egyetlen település ábrázolása kevesebb ívszámon is megoldható, mint egy nagyobb soktelepüléses műveltségi egységé. Jól tudjuk, ez nem így van, s egyben nagyon sajnálhatjuk e szűkszavúságra való kárhoztatást, mert köztudott, hogy Magyarországon nagyobb és szélesebb körű anyaggal senki nem rendelkezik egyetlen műveltségi egységre vonatkozóan, mint BÁLINT Sándor. A kismonográfia sorozat hetedik kötete, a Hajdúság azonban határkőnek tekinthető a sorozat életében. BALOGH István nemcsak a néprajzi csoport, a műveltségi egység jó ismerőjének bizonyul, hanem igen komoly és határozott elveket is vall. Hogy a hajdúság, mint műveltségi egység, körülhatárolását és ábrázolását maradéktalanul és igen egységes szemlélettel megoldhatta, annak a szerző egyéni erényein túl maga a választott műveltségi egység könnyebben áttekinthető jellege is oka. A Hajdúságot a néprajzi irodalom mindig Önálló néprajzi csoportnak tekintette, s meglehetősen pontosan körvonalazta. Ez az egység nem jelentett olyan történetileg és etnikailag kibogozhatatlan problémát, mint pl. a palócság. A hajdúság kialakulásának ideje, heterogén társadalmuk egységesülése és az egységesülés egész folyamata meglehetősen világosan, a néprajz- és történettudomány korszerű módszereivel feltárt része népünk múltjának. A szerzőnek nem is kellett időben sem olyan messzire visszanyúlni, mint pl. a Bakony kutatójának. S a vizsgált korszakról meglehetősen bőven maradtak fenn már írásos források is. Mindezek azonban a szerző elvitathatatlan érdemeiből semmit nem vonnak le. Annál inkább, mert BALOGH István maga is részese volt e történeti és néprajzi feltáró munkának, s a hajdúságnak és környékének sokoldalú, jól ismert kutatója, aki otthon van terepen, a múzeumi és az okiratos anyagban egyaránt. A szerző a hajdúsági néprajzi csoport leírásakor VAJKAI már korábban ismertetett elveit valósítja meg teljes tisztaságában. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy BALOGH István a mintaként kétségtelenül használt Bakony című munkából merítette módszerének egészét, flyen következetességgel ugyanis egy átvett alapelvet nem lehet megvalósítani. 62