Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Balogh István: Hajdúság

Attila, 1968) és több munkaközösség, ma sem tudta a műveltségi egységek körülhatárolásának és ábrázolásának módszerét megnyugtatóan tisztázni. Sőt az újabb szempontok és módszerek még bizonyos fokig bonyolították a helyzetet (pl. ANDRÂSFALVY Bertalan és DIÓSZEGI Vilmos). Éppen ezért volt rendkívüli, de kellően még ma sem méltatott kezdeményezés a Gondolat kiadó 1959-ben megindított kismonográfia sorozata, amelynek célja az egyes műveltségi egységek részletesebb, átfogóbb ábrázolása. Ez a sorozat tényleges hozzászólás az anyagfeltárást gyakran nélkülöző, csak filológizáló elvi vitához. Az 1959-ben megjelent Bakony sajnos nem váltotta ki tudományunk berkeiben a várható visszhangot, noha FÉL Edit a munka erényeire felhívta a figyelmet. Úgy tűnik, hogy BODROGInak az az 1954-ben leírt megállapítása, hogy „a magyar néprajztudomány művelői sohasem tanúsítottak különösebb érdeklődést elvi és módszeri, tudományelméleti problémák iránt", ma az ellenkező oldalról igaz. Túlzottan is ennek tulajdonítunk jelentőséget. VAJKAI Aurél ugyanis a Bakony írásakor nem fogalmazta meg részletesen és „külön" munkájának alapelveit, csupán „alkalmazta". De éppen mert „csak" alkalmazta, véleményét nem is nagyon vették tudomásul. Annyira, hogy nevét a néprajzi csoportok vagy műveltségi egységek körülhatárolási módszereit taglaló viták során ki sem szokták ejteni. Pedig a bakonyi néprajzi csoport ábrázolása során jól átgondolt, elméletileg kiérlelt elveket valósít meg, s elveinek létjogosultságát munkájával bizonyítja is. A Bakony egykorú kritikájának elmaradása, alapelveinek részletekbe menő megvitatásának hiánya azért is fájdalmas, mert ez a munka több egyszeri, egy néprajzi csoportot, műveltségi egységet bemutató monográfiánál. Elveinek, módszereinek komoly szervező szerepe volt e sorozatban. A határozott szerkesztési elveket nélkülöző sorozatnak egyedüli összefogója a lektorok azonossága mellett, az első kötet. A későbbi szerzők, de a lektorok is ehhez igazodtak, s hatása valamennyi későbbi műre nyilvánvaló. Annak ellenére, hogy valamennyi szerző a néprajzi, tehát a műveltségből kiinduló ábrázolási módszert választja, az egyes kötetek módszerei mégsem egységesek. Ezért a sorozatról, mint egységes vélemény képviselőjéről nem beszélhetünk a néprajzi, illetve a műveltségi egységek körül folyó viták során. Két felfogás áll szemben egymással. A VAJKAI által kidolgozott és megvalósított monografikus szemlélet, amely a néprajzi 58