Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Az Alföld népi kultúráját alakító újkori tendenciák

Jászságba, Jászberényig hatolva. Ez azonban sarcolásszerü betörés volt, nagyobb károkat nem okozott. Mégis a Jászság községei északabbra húzódtak, s engedélyt kértek és kaptak Bottyán János generálistól, hogy állataikat a Mátráig legeltethessék. Mindezek a betörések alkalmat adtak a jászságiaknak arra, hogy panaszkodjanak, károsultságuk mértékét eltúlozzák, s a rájuk eső szolgáltatások terhét csökkenteni próbálják. A levelekben bevallott károk nem mindig helytállóak, igen túlzott mértékűek. Mutatja ezt az is, hogy 1710-ben, — mint Kiss József írja — a fejedelem „bizakodott a Jász-Kerület községeinek gazdasági erőforrásaiban. Arra az elhatározásra jutott, hogy a Mátra alját, Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Árokszállás, Jászberény, Apáti térségét, le egészen Szolnokig új hadműveleti bázissá fogja kiépíteni." Mindebből következik, hogy. a Jászság gazdasági erőforrásai a szabadságharc végén is bizalmat ébresztőek voltak és szilárdnak bizonyultak. A szabadságharc végén — itt erősségek nem lévén — szintén nem voltak jelentős, a gazdasági erőforrásokat leromboló hadműveletek. Jacob Cusani csapatai harcok nélkül vonulhattak be a Jászságban 1710 október elején, s itt készülődhettek Szolnok ostromára. A Jászság — megkapott szabadsága fejében — hűségesen szolgálta a fejedelmet, katonákkal és anyagi javakkal egyaránt segítette. A szabadságharc végén azonban saját érdekében, s hosszú törökkori tapasztalattal a háta mögött, már kétfelé is teljesítette, s ugyanoly lelkiismeretességgel, kötelezettségeit. Igen jellemző volt, hogy miközben a fejedelemnek 11.396 Rhf 94 kr. készpénzzel tartozott, s még később a császáriaknak tett, igaz, rájuk kényszerített fuvarokat, szolgáltatásokat, addig a jászsági ezred Szentmiklóssy vezetésével szervezetten hadakozott a Felvidéken, s nem vett részt sem a kállai hadiszemlén, sem a szatmári fegyverletételben. Hadseregét, amit korábban is a Jászság körül, annak védelmére igyekezett tartani, most megmenteni próbálta, talán arra számítva, hogy a Jászságnak még hasznára lehet, ha a fejedelem visszatér. Ebben az ellentétben már a kétfelé tekintés mutatkozik meg, s a megmaradás szándéka a kétes kimenetelű események közepette. Az a politika, amely Debrecent és Szegedet is jellemezte, s amely megtartotta s átmentette e fal nélküli váró* sokat.

20 A Jászkunság, főként a Jászság céltudatosabb törekvésé nyomán már 1713-ban elérte, hogy az országgyűlés kimondta az 1702-es elzálogosítás törvénytelenségét, s ezzel megcsillantsa a lehetőségét a csak később megvalósuló szabadságnak, a jobbágyi állapotból való megváltakozásnak. 23