Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A „Dőlt vitorla" ürügyén (Illyés Gyula költészetének erkölcsvilágáról)

Köszöntöm mind a fényt — legyen bár pokoli, — mely — épp azáltal, hogy komisz — átsütve lelkemen árnyként elém veti még rejlő bűnöm is!" (Ti, kalauzaim...) A csapások, bukások, ostorozások teszik, hogy emelt fővel várhatja a halált, melyre ősz, munkában pontos, hitben erős parasztemberek módjára készül: „Mint Ádám azt a bordát, akiből Éva lett, hordok egy titkos mátkát egy félelmetes szüzet: halálomat, — leghűbb —, érzékibb szeretőt, a legjobb baj-csitítót és búfeledtetőt." (Éva) Mert a végső számadás sem zárulhat másképp, mint minden a világon olyannak, aki becsületesen, kedvvel, pontosan tette dolgát: „Rettentő csoda lesz, de éppoly természetes." Utóbbi kötetét éppen ez a végső számadásra való készülődés, az elmélyült és gondos értékelés, a bölcs nyugalom emeli eddigi munkái fölé. Életének, alkotói pályájának csúcsáról néz vissza, készít leltárt összes értékeiről, melynek súlyát az öregség és a munkában töltött élet újra hitelesíti. Mindez a gyermekkor örömeit, a szerelem és a férfikor küzdelmét, a környező világot, az emberi alkotást sokszoros értékké növeli. A fiatalon felfedezett világ itt összegeződik zárt renddé, s mélyül el tartalmában. Mert a művésszel, az emberrel együtt ott él egész addigi élete, aki húsz éve volt, s az akkori küzdelmek, keserűségek már csak súlyát adják meg mindennek, az igaztalan indulatok, a keserű szájíz nélkül. Most válik a múlt tiszta, igaz költészetté, nemes szépséggé, súlyos erkölcsiséggé. A teljes tömböt alkotó életműnek még minden bizonnyal lesz folytatása, de tökéletesebb aligha lehet. Illyés művészete lényegi művészet. Nála a tökéletesen kiépített belső rendszer párhuzamosan fejlesztette ki az egyre egyszerűbbé váló formai elemeket. Ahogyan fokozatosan tömbszerűvé zárult belső er214