Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti olvasás és a folklór

donjegyeket ingeken, szerszámokon, bilyogvasakon fokozatosan felváltja a monogram. Házak bontásakor üvegbe helyezett írások kerülnek elő a XVIIL századból, jelezvén az alapítási évet. A már olvashatatlan és elmállott papír arról tanúskodik, hogy a korábbi formákat, esetleg az építőáldozatokat új, íráshoz kötött szokás váltja fel. Mindez az iskoláztatás látható eredménye, s mutatja, hogy egyesek élni is tudtak tudásukkal a maguk módján. 3. A XIX—XX. századi népiskolai oktatásról — amely a parasztság iskoláztatási lehetőségét gyakorlatilag kimerítette — Ortutay Gyula és Balogh István kitűnő és úttörő tanulmányai szép képet festenek. Az oktatás hiányosságai, a paraszt gyermekek iskolától való távolmaradása (munkaidőben vagy a nagy távolságok miatt) munkáikból és az irodalom révén egyaránt jól ismert. De utalhatok az oktatás alacsony szintjének irodalmi megörökítésére is. Táncsics Mihály a múlt század első felében hü képet ad Ácsteszér és Izsák közötti vándorlásai alapján a dunántúli és alföldi oktatás közötti színvonalról, a laikus tanítók seregének alkalmazásáról, s arról, hogy legfeljebb a betűk ismeretét, névaláírást lehetett elsajátítani a kisebb települések iskoláiban. Móra Ferenc az ajtóra rajzoló laikus tanítók módszerét örökíti meg csendes humorral. Az alföldi tanyavilágban (Jászság, Kiskunság) még fejlettebb iskolai rendszer mellett is széleskörű a laikus iskolák élete. Ám éppen a laikus rendszer mutatja, hogy a parasztságban megvolt már az igény az olvasás elsajátítására; az iskolarendszeren kívül is megtalálták a módját annak, hogy legalább az alapvető ismereteket elsajátíthassák. S tudjuk, hogy a XX. században ugyanitt tanyai olvasókörök serege működött már. Amikor Ortutay Gyula és Balogh István népiskolai oktatásunk hiányosságait, alacsony színvonalát hangsúlyozzák, jogosan elégedetlenkednek, s vetik szemére az egykori uralkodó osztályoknak, hogy a magasabb műveltség monopóliumát maguknak tartották fenn. Adataik azonban így együtt — éppen a negatív adatok, vonások túlhalmozásával — félre is vezethetnek bennünket. Mindkét szerző egyben politikus is volt, s éppen a szegényebb néprétegek, a parasztság politikusa. A kemény szavak gyakorlati-politikai célokat is támogattak. Figyelemmel kell ezért lennünk más tényezőkre is. Pontosabb képet kell alkotnunk arról: hogyan is olvasott a parasztság? Mit jelentett egy közösségben az olvasó és írástudó ember? Hogyan hatnak egyáltalán az olvasmányok, s mit jelentenek a paraszti közösségben a könyvek? Nem cáfolni, csupán kiegészíteni szeretnénk az általuk felvázolt képet. S rámutatni arra, hogy bár fontosak a 175