Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti olvasás és a folklór

a katolikus oktatásban negatív hatást vált ki. A XIX. század közepére kiegyenlítődnek a felekezeti erőviszonyok, javulnak az oktatás félté-telei; rendszerint nem a közősség, hanem a földesurak által fenntartott vagy egyház által finanszírozott katolikus iskolákban is. Eötvös József iskolareformja végeredményben általánossá teszi falun is az írás-olvasást, ha nem is mindenkinél, de a közösséget meghatározó rétegeknél. Az 1860 után létrejövő, főként az alföldi mezővárosokra jellemző paraszti olvasókörök, kaszinók pedig intézményesítik az olvasást, a századfordulóra a legtöbb társadalmi réteg számára lehetőséget biztosítanak, hogy sajtótermékekhez, könyvhöz jussanak. A hagyományos kultúrába is lassan belenőtt az anyanyelvi írás-olvasás, a paraszti kultúra jelentős táplálójává vált, szorosan összefonódott a hagyományos kultúrával. E vázlatos, inkább csak a folyamat főbb állomásait néhány példával illusztráló áttekintésünk talán érzékeltette az írás-olvasás és a hagyományos kultúra kapcsolatát, fokozatos egymásbanövését. Ha számszerűen nézzük a falvakban írni-olvasni tudó emberek arányát, megállapíthatjuk, hogy bizony még 1941-ben is jelentős számú analfabétával, félanalfabétával találkozunk. A múlt században vagy a század elején pedig akárhányszor bizonyíthatjuk, hogy az iskolakötelesek vagy beiratkozottak igen kis százaléka járt rendszeresen az iskolába. Ezek jó része is épp hogy a nevét tudta leírni, s a számokat ismerte, olvasási készsége a silabizálásban merült ki. Ez a mezővárosok népére is jellemző. Jónéhány végrendeletet találunk a XIX. század első felében kereszttel ellátva Túrkevén, Jászberényben, Hajdúböszörményben, Nagykőrösön s másutt, ahol pedig a vagyonuk felől rendelkező módos polgároknak lehetőségük lett volna még középfokon is továbbképezni magukat. Az iskolarendszer kiépülése ellenére még a századfordulón is csak kevesek tudománya a szép írás, a jó olvasás. Nem egy kitűnő írónk (Móra Ferenc, Illyés Gyula, Tamási Áron) emlékezik meg arról, hogy anyja, nagyanyja vagy a családban valaki négy elemije ellenére átlagon felüli olvasni tudással és épp ezért irodalom iránti érdeklődéssel rendelkezett, s mint ilyen kivétel vitte őt is az iskola padjaiba s az irodalomba. Mi ez, ha nem különösség egy bizonyos, az olvasni tudás ellenére is az olvasást kirekesztő közösségben? De találkozunk ellenkező példákkal is! A XVIII. századtól tűnnek fel a datált népművészeti tárgyak. Reszkető kezű bútorfestők, fazekasok — kik különben rajzolni remekül tudnak — ákombákom-szerű betűkkel, számokkal cserélik fel a középkorban szokásos mesterjegyeket. A XVIII. századtól kezdve a korábbi tulaj174