Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti olvasás és a folklór

XVI. század fordulóján még nem következett be túlzottan nagy differenciálódás a nép és a magasabb osztályok kultúrája között. Nem vált külön, mert mindkettőnél megmaradtak a folklorisztikus vonások, s megmaradt az írásosság megjelenése ellenére is a hagyományozódás szerepe. Mátyás udvari környezete azonban már jelezte, hogy megindult egy egészen más folyamat is. Szorosabbá vált a kapcsolat Európával, az európai uralkodó osztályok kultúrájával. S ez a szakadás lehetőségét hordozta magában: az uralkodó osztályok európaivá színeződő, írás-olvasáson alapuló kultúrájának és a tradicionális, folklór jellegű népi kultúrájának az elválását. A szakadás várható, bár be nem következett mértékét jelzi Mátyás és környezete illetve az erdélyi főúri udvarok reneszánsz kultúrája közötti különbség is. Két különböző út volt ez. A Mátyásé: a nyugati kultúra erősebb behozatalával átalakítani a magyar kultúrát. S az erdélyi: szerves fejlődéssel a népi hagyományokból és a már átvett gótikából kivirágoztatni egy európai igényű, de sajátosan magyar talajban gyökerező kultúrát. Magyarország és Erdély népművészete közötti különbség, az uralkodó osztályok és a nép kultúrája közötti távolság, illetve erdélyi hasonlóság szerintünk bizonyítja is ezt.

9 A szakadás azonban nem következett be a magyar államiság összeomlása miatt. A kifejlődőben lévő udvari kultúrák megrekedtek egy bizonyos szinten, megmaradtak felemás kereteik között, amelyben a kultúra életét a hagyományozódás és az írás-olvasás egyaránt biztosította. Másfelől a reformáció nyomán kiteljesedő és a könyvnyomtatástól is segített anyanyelvi írás-olvasás a nép között is gyökeret vert, s kiegészítette a kultúra hagyományos életét egy új, eddig körükben alig-alig ismert közvetítő elemmel. A reformáció ismét közelítette egymáshoz az uralkodó osztályokat és a népet. S nemcsak a kultúra átörökítésének módjában, de tartalomban is, mert a vallási teológiai kérdéseket valamennyi rétegnél jó időre központi jellegűvé tette. A protestáns, majd Pázmány után a katolikus iskolahálózat szélesebb kiépülése a népi kultúra természetes részévé tette az írásos, elsősorban vallásos, majd egyéb természetű műveket is, s megóvta jó ideig a magyarság kultúráját a kettészakadástól. A reformációnak ez az egyik rendkívüli jelentősége a kultúra szempontjából, még akkor is, ha nyugati szemmel nézve felsőbb rétegeink kultúrája elmaradottnak tűnik, s nagy műalkotások nem jelzik egy európai szintű kultúra meglétét. Hangsúlyozzuk, hogy ezt tényként állapítjuk meg, s nem mint érdemet emeljük ki. A XVIII. században ismét megindul a differenciálódás. A főúri és 171