Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A játék fogalma és helye a társadalomnéprajzban

hasonlóan a jó termést, egészséget, hosszú életet, békét, stb. kívánta elérni. Szubjektíve célszerű cselekménynek tekinthető bármely rítus, kultikus cselekmény, csupán objektíve minősíthető haszontalannak, s utalható a hamis tudat körébe. A tevékenység szerkezete itt éppen olyan teljes, mint az objektíve hasznos, valóságos munka esetében. A tevékenykedő akcióját valamely reálisan elérendő cél inspirálja, az indíték és a forma azonban kultikus jellegű, s a létrejött produktum is ennek megfelelően alakul: létrejön a tudatban, s a hit formáját ölti, illetve, ha valamely határozott formát ölt, az a valóságban nem azt a szerepet tölti be (a kultusz megalkotott tárgyai; véletlen egyezések eredményeként való regisztrálása pl. az esővarázslásban). Ha az a kultikus cselekmény gyermekjátékká válik (pl. a tavaszi pünkösdi vetélkedő játékok, pünkösdi király választása), akkor elveszíti kultikus célját és indítékát, csonka szerkezetűvé válik. A kutatók a játék eredeti kultikus értelmét az elhomályosult szövegekből, a cselekmény menetéből és az attribútumokból tudják csak megfejteni. Gyermekjátékként csak az akció létezik, a gyermekek vagy legények közötti körvonalazhatatlan célú versengés, erőösszemérés. Sokkal közelebb áll a játék a szórakozáshoz. A határok inkább összemosódnak. Vázolt tevékenységi rendszerünkben a játék és a szórakozás egy ágra került, bár egymástól elválasztottuk és külön említettük. A szórakozás szerintünk a játékhoz hasonlóan szintén nem teljes szerkezetű tevékenységi folyamat. De a játéknál gyakrabban válhat teljessé, egészülhet ki indítékkal vagy produktummal. A kártyázásnak nem feltétele a nyerészkedés; a bálban és egyéb társas összejöveteleken sem minden legény vagy leány párt keres, de ez gyakran lehet indíték és eredmény is. A játék és szórakozás között a másik különbség az, hogy a szórakozás mindig társas formát ölt, s a tevékenykedő (szórakozó) közösség célja éppen a közösségi lét átélése. A gyermek, felnőtt egyedül is játszhat, nem szükségesek hozzá társak. Az extrém eseteket leszámítva a szórakozás mindig társaságot igényel. Van tehát valamelyes cél: a közösségi lét újraélése, kapcsolatok létesítése, megújítása. Ezt a célt, s a létrejövő produktumot, a közösség megerősítését, megújítását nem valamely külső indíték hívja életre, hanem a tevékenykedő közösség belső igénye. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy éppen mert közösségről van szó, a közösség egyes tagjai egyéni céllal kapcsolódhatnak be az akcióba: nyerészkedés, párválasztás, vezér szerep megszerzése, stb. Ez azonban a folyamat egészét nem befolyásolja, bár időlegesen torzíthatja. S ezért van az, hogy szemben a játékkal, a szórakozásnál gyakrabban alakulhat ki teljes tevékenységi folyamat is. 165