Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A felnőtt kor szokásai a Tiszazugban

Ez a társadalmi szerep minden rétegnél nem egyéni: a család egész életére kihat. A családfő kifelé az egész családot képviseli, s ambíciója a családot emeli a közösség szemében. Gyermekeit úgy igyekszik nevelni, hogy beleplántálja ezt az ambíciót, tartást, s elvárja, hogy iskolában, munkában hasonlóan élenjárjon, s a legjobb gazda, kisgazda vagy munkás elvek szerint éljen. Ha családi eseményre kerül sor, akkor akár a keresztelőt, akár a lakodalmat, akár a temetést ennek megfelelően szervezi meg, rendezi meg: kifejezésre juttatva saját rétegének, s saját családjának státusát, legjobb hagyományait. A megfelelő szinten igyekezik kitenni magáért: a vendégek számát, részvevők számát, ellátását aszerint megszervezni, úgy választani a ruhákat, a halotti misét, a szemledőt, hogy az mindenben fedje társadalmi helyzetét, munkájának értékét. De eszerint jár el disznótorok, szüretek, névnapok alkalmával is. A felnőtt korban vannak olyan alkalmak, szokások, amelyek függetlenek a munkától, közéleti- vagy társadalmi szerepléstől, s pusztán szórakozásnak minősíthetők. Ezek bizonyos fokig újabb jelenségek, lehetőségek. Egyetlen hagyományos, nagyobb múltú alkalom van közötte, a kocsmázás. A századfordulón is mindenütt megvolt az úgynevezett nagyvendéglő, amely a közösség kezelésében állt, a községtől árendelták időnkint. A gazda ember csak a nagyvendéglőt tekintette méltónak rangjához, oda ment be, s ott hasonló társadalmi helyzetűkkel egy asztalnál ülve fröccsözött. Nagyon sokat inni nem volt ildomos, s általában ki-ki magának rendelt a szükséghez mérten. Ugyan e vendéglő mindenki előtt nyitva állott, de bent más asztalnál, más oldalon elkülönülten ültek a kisgazdák, s Id-ki magának fizetve iszogatott. Ők azonban falurészük kocsmájába is jártak, egyedileg is be-be tértek reggel egy féldecire, ilyenkor, ha ott találtak valakit, akkor fizettek neki baráti módon. A munkás embernek törzshelye elsősorban a saját falurészi kocsmája volt (ez lehetett a Nagy vendéglő is). Az együtt ülők körben fizettek: egy rundot egyik, másik rundot másik. Részegre nem itta magát, azt megszólták volna, de ha már bement, meg kellett mutatnia, hogy valaki: „nem olyan esett kódus", „van neki műből fizetni". A Tiszazug községeiben néhol létrejött a XX. században a gazdakör, iparoskör, s ez bizonyos fokig törzshelye volt a megfelelő rétegnek, de általában nem konkurált a kocsmákkal. A kocsma megmaradt a bálok, napi összejövetelek, esti beszélgetések színhelyének. A nők hagyományosan szomszédoltak. Napközben átugrottak egymáshoz, megbeszélték a legfrissebb híreket, este a kerítésen át beszélget142