Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A felnőtt kor szokásai a Tiszazugban

lobogót, fáklyát vigyen, supellátot hordozzon. Kitüntetésnek vette, de kereste is az alkalmat, hogy a pappal, tanítóval, jegyzővel nyilvánosan beszélgethessen pl. vasárnap az istentisztelet, vagy mise után. Sokat adott arra, hogy bejáratos legyen a községházára, a paphoz. A kisgazdák szintén törekedtek bizonyos közéleti funkciók betöltésére: tanácstag, presbitérium., • hegyközség, legeltetési társulatok, stb. tisztségének betöltése az ő tekintélyüket is emelte. A kisgazda réteg azonban egészében véve nem törekedhetett erre, s a munka igen lefoglalta. Társas igényét a munkán kívül ez a réteg - minthogy a XX. században is kevés kör, egylet működött ezen a vidéken, igen szerény tevékenységgel, kis intenzitással — a munkához kapcsolódva bizonyos politizálással, községi ügyekkel való állásfoglalással fejezte ki. Ezek azonban nem aktív cselekedetek, hanem csak beszéd szintjén jelentkező vélemények voltak. Jeles helyei voltak ennek: a kovácsnál, a molnárnál, a darálósnál., a révésznél, a suszternél s vasárnaponként a templom előtt való beszélgetések, asszonyoknál a szomszédolás, a temetőben való sírgondozás, boltban való várakozás, mint bizonyos „társadalmi szereplés", véleménynyilvánítás alkalma. A munkásoknál már alig figyelhető meg ilyen igény. A társadalmi rangot náluk a megbízhatóság adta: „14 évig voltam az öreg Kanyó aratója"; „K. Varga Istvánnál arattam vagy 10 éven át, de csak úgy bánt velem, mint a fiával." Ezen kívül a munkában való valamilyen speciális tudás: kaskötés, nádazás, illetve vőfélykedés, böllérkedés, is nagy szerepet játszik a társadalmi rang emelésében, s ennek nyomán eléri azt a kívánt szintet a nincstelen ember is, hogy magát nélkülözhetetlennek, közösség hasznára valónak, s általánosan ismertnek tartja: kérdezze csak meg, ki az a Korponai Csépán. Én kötöttem először bicilikast. Azelőtt senkinek nem volt. Még 1940-ben. Istenem, azóta hányat csináltam, mindenki idejár." A munkában való helytállás, speciális tudás emelte a tekintélyt, társadalmi rangot adott, s egyben hatott az egyén viselkedésére, a család magatartására is. Ahhoz méltóan viselkedett, annak megfelelő alkalmakon vett részt. Lenézte a nemdolgozót, az orvhalászt, az orvvadászt, a kocsmázót, házát, portáját igyekezett feltűnő rendben tartani, s egyben élvezni, az emberek bizalmát. Ha ennek az elismerésnek a révén megpályázott valamely állást a községnél, tisztséget vagyonához mérten valamely társulatnál, egyletnél, akkor elvárta, hogy meghívják e tisztségre, s ei is nyerje. Igyekezett jelen lenni temetéseken, lakodalmakon, körmeneteken, ott funkciót vállalni, mint nyílt kifejeződését a megbecsülésnek. Ezt aztán büszkén emlegette is. 141