Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)
A felnőtt kor szokásai a Tiszazugban
a rokoni összetartozás eke alapján. Közöttük a munkák kölcsönös számontartása nem is volt szokás: alkalom-alkalomért elv uralkodott; illetve számontartás egyáltalán nem voit. Az állandósult munkaszervezeti egység, egymást rendszeresen segítők előbb-utóbb komasági viszonyt létesítettek, sőt, ezt szinte elvárták egymástól. Közöttük a legteljesebb egyetértés uralkodott. Mindig a munkát végeztető kisgazda vagy ha speciális tudású emberre volt szükség, akkor a specialista irányította a munkát, de még ez utóbbi sem homályosíthatta el a házigazda szerepét. A maguk anyagi szintjén kötelezően kitettek magukért étellel, itallal. Általában tyúkot ?ágtak, bélest vagy fánkot sütöttek, szemben a gazdák ilyenkor megnyilvánuló nagyobb pazarlásával: birkapörkölt, rétes. A munkába hívást nemhogy nem utasították el, hanem éppenséggel várták, sőt megszabott rendje volt a komolyabb gazdasági értékű munkáknak, hiszen ez jelentette létfenntartásukat is. A munkás, akinek gyakorlatilag nem volt földje, de saját házában lakott, napszámos, summás munkából élt, már csak bizonyos munkáknál hívott segítséget, akkor is rendszerint a saját társadalmi rétegéből, s csak szükség esetén (fogatos munkáknál) vett igénybe nálánál nagyobb vagyonú embertől segítséget. A munkás öntudat azonban sokszor nem engedte, hogy a fogatot segítségbe vagy kölcsönbe hívja: megfizette pénzen, ha csak lehetett. Neki - szemben a kisgazdával — ilyenkor meg kellett mutatni, hogy nem kódus, nem szorul másra. Maga formájúakkai szemben azonban magatartása őszinte volt, erőn felül nem reprezentált, csak akkor, ha mások is voltak jelen. E réteg körében házépítésnél, szállításnál, állatvásárlásnál volt jelentősége a segítségnek, különben szűk körre húzódott vissza a társasmunka alkalom. Megfigyelhető, hogy munkáját éppen ezért alig-alig övezik szokások. Ha aratónak állt el, akkor az uradalomban megkövetelte a neki járó béren kívül a gazda fizette áldomást, részt vett az aratóbálon, de feltétlenül nem „kóduskodott", hogy meglegyen, a nem kellő ételt, italt pedig visszautasította. A gazdákkal, sőt uradalmi intézőkkel szemben határozott tartása volt, egyenrangú félként beszélt velük, „kitartotta magát, s nem a kalapját gyűrögette az úrféle előtt". A cseléd rétegen a Tiszazugban az uradalmak cselédeit keU értenünk. A gazdák cselédjei legényemberek voltak, így a felnőtt kor szokásai nem is vonatkoztathatók rájuk. Az uradalmi cselédek általában elkülönültek a falu népétől, nem is idevalók voltak zömükben. A munka számukra teher volt, mentes a szórakozásoktól, a szokásoktól. A munka rendjét a min139
