Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A Tiszazug történeti és néprajzi kérdéseiről (Szabó István–Szabó László)

ekkor lép ki a Major Bálint említette 'állapotból. De ezt a rangosabb bútorfajtát nem vehette meg szélesebb közönség. Â század elejére, pedig véget ért a népművészet e hirtelen felíobbanási korszaka. Megjelennek előbb a tömegáruként terjedő flóderozott (fa erezetet festékkel utánzó) festett bútorok, majd a politúrosak, A Tiszazug rangosabb családjai & flóderozott bútort tudják csak megvásárolni, majd a harmincas években a módosabbak a már olcsóbb politúrosat. Alig egy-két családnál figyelhettük meg a századforduló rangos parasztbútorát, a keményfa (dió furnéros) garnitúrát. Ugy véljük, az építkezés és lakásbelső ilyen jellege jól mutatja a társadalom állapotát, szigetszerű helyzetét az Alföldön: anyagi ereje nem volt megvásárolni a díszes, virágos parasztbútort (ma ilyenek nem is gyűjthetők itt be a múzeumba!), kimaradt egy nagy korszak a táj életéből, s sem az építkezésre, sem a lakásbelsőre nem nyomta rá a bélyegét. A helyi parasztsághoz csak az olcsó és díszítetlen tömegára jutott el, amelyet házi készítésű darabokkal egészített ki szinte mindenütt. A lakástextília, a lakás úgynevezett díszítettsége is ennek megfelelő volt, ám erről részletesebben itt nem szólunk. Végezetül a szellemi életre, társaséietre vonatkozó megfigyeléseinket összegezzük. A nem túlságosan nagy társadalmi különbségek, a társadalom általános szegénysége, illetve az, hogy településrészenként nem különültek el a vagyonosabbak és szegényebbek, lehetővé tették azt, hogy mind a katolikus, mind a református községekben, élénken fennmaradjanak-a hagyományos társas összejöveteli formák. Az ünnepi szokások közül nagy jelentősége volt a katolikus közösségekben a búcsúknak — de ezeken gyakran a református szomszédok is vendégként jelentek meg — s a betlehemesek is mindkét felekezetet felkeresték. A templom és- a vasárnapi istentisztelet, mise a társasélet egyik fóruma volt, ám itt a gazdák (presbiterek) és a szegényebbek már elkülönültek (az előbbiek a pappal társalogtak hosszan istentisztelet után). Az ifjúság keveredett, s számukra a vasárnapi séták, vasárnapi kocsmai bálok, vagy tavaszi és nyári jó időben a'tiszaparti táncok, télen pedig a kukoricafosztók, korábban fonók jelentettek szórakozást. A társasélet egyik fő színtere az öregek és nők számára a kapuban való üldögélés, szomszédolás volt, s â szőlők telepítése után a nyáresti, tavaszi szőlőbeii beszélgetések, amelyek a férfiakat' hozták össze. Ilyenkor kevés bor is fogyott, de nagyobb mennyiségben sohasem. Az iparosság tette divatossá Tiszakürtön, Tiszaföldváron a szalonnasütést, a pikmkszera 'összejöveteleket a Tisza partján. 121