Kaposvári Gyöngyi – Bagi Gábor szerk.: Jubileumi tudományos ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján: Kisújszállás, 1986. április 19–20. – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 44-45. (1989)

Szabó Lajos: „Patsirra költözendő szeginysig" (Kisújszállásiak Bácskába települése 1786-ban)

Szabó Lajos: ,,Patsírra költözendő szegínysíg" (Kisújszállásiak Bácskába települése 1786-ban) A törökkorban elnéptelenedett Délvidék benépesülésének és vegyes etnikai viszonyainak létrejöttében meghatározó szerepet töltenek be a kamara és földesúri birtokokra történő szervezett telepítések. Boldogulni akaró magyarok, szerbek, horvátok, románok, svábok, szlovákok találnak itt új otthonra, akik — ha átmenetileg is — viszonylag kedvező életlehetőségek között kezdhetnek új, reményteljes életet. E különféle — külső és belső — migrációk nagy hulláma a XVIII. sz. első harmadára esik. Kevésbé ismert a históriai köztudatban az a méreteiben kisebb, de országosan is figyelmet érdemlő telepítési akció és népmozgalom, amely II. József uralkodása idején zajlik. Jászkunsági református vallású lakosok (elsősorban szabad nagykunságiak és környékükön élő jobbágyok) szervezett bácskai kitelepüléséről van szó (Ómorovicza, Pacsér, Feketics, Piros). E téma részben feldolgozott, a legújabbkori történeti kutatás által érintett, vagy többoldalúan vizsgált, amelyben úttörő szerepű Nagy Kálozi Balázs 1943-ban megjelent munkája. Az alábbi tanulmány — a teljesség igénye nélkül — szakirodalomra és levéltári kutatás eredményére épül. Vázolni próbálja s némileg históriai légkörrel érzékeltetni is egy gyors fejlődésü, túlnépesedett, ugyanakkor földrajzi, gazdasági, társadalmi problémákkal és feszültségekkel terhes nagykun helység, Kisújszállás lakosságának kirajzását a délvidéki Bácskába, Pacsérra. Mindez — szándék szerint — hozzájárulás kíván lenni egy teljesebb, árnyaltabb történelmi összkép formálódásához, amely a jelen számára igényelt, tudatot tápláló forrás lehet. Az 1717-ben újratelepült, jobbágyi alávetettségben élő, majd 1745ben — a többi jászkun helységgel együtt — pénzért (26.800 frt) kiváltságot (redemptió) szerzett Nagykun Kisújszállás XVIII. századi történetének, amelyet dinamikus paraszt-polgári fejlődés jellemzett, két nagy demográfiai eseménye volt: az 1739-es nagy pestisjárvány (1200 halott, a lakosság több mint 1/3-a) és az 1786. évi pacséri kirajzás, amely a helység népessége 1/5-ének (több mint 1000 lélek) migrálását eredményezte. Kérdés, miért kényszerültek lakóhelyük elhagyására a kisújszállásiak? 7