Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)

kötelező. A magyar cipőiparban a fizikai dolgozókat általában az OTInál, míg a műszaki alkalmazottakat és tisztviselőket a MABI-nál biztosították.

135 A munkásokat csak az alkalmaztatás idejére jelentették be biztosításra, ez a nagy munkaerőingadozásnál visszaélésre adott alkalma*. A Bata martfűi cégénél alapszabályainak megfelelően alakította ki a dolgozók biztosítási, öregségi, valamint balesetbiztosítási kötelezettségét.

136 Négy biztosítási főcsoportot állapítottak meg: I. 1—15-ig fizetési fokozat: fizikai munkások IV. C—K-ig „ „ tisztviselők művezetők havifizetéses segédalkalmazottak V. A „ „ tisztviselők segédalkalmazottak VI. M „ „ tisztviselők A főcsoportokon belül statisztikát nem készítettünk, mert jelentős eltérés mutatkozott az OTI, ittetve a gyár adatai között. Az eltérés oka a statisztika kozmetikázása, melyet a gyár vezetősége hajtott végre, kihasználva a munkaerőfluktuációt (-ingadozást), ezáltal anyagi előnyökhöz jutott. (Kevesebb adófizetés.) Ami a munkapiacot illeti, a Bata-vállalat szakképzett munkaerőigényét nem más cipőgyár, illetve a cipőipar (kisiparosság) fedezte, hanem a „rendszer" egyik fő alapelvének megfelelően — szakmai szempontból minden előképzettséget nélkülöző — fiatalokat választottak ki az ország még nem iparosított népességének köréből és képezték ki őket „Bata-munkásokká". Bata Magyarországon többlettermeléshez nemcsak a szükségletet — ennek következtében a fogyasztást —, de a szükséges többlet szakmunkáserőket is bevonta és kiképezte. Munkaidő A magyar cipőiparban a második világháború előtt a munkaidő már törvényesítve volt. Az előírtak szerint a dolgozók csak 8 órát voltak kötelesek dolgozni, amely heti 48 órát, illetve havi 192—210 órát jelentett a hónap hosszúságától, álletve a pihenőnapok (vasárnap) számától függően. 65