Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)
szélgetések során felmérte a várható akadályokat és arról folyamatosan tájékoztatást adott főnökének. Ilyen esetről tanúskodik: MOLNÁB László főbíróval folytatott tárgyalásáról szóló levelének tartalma is. 57 „... Molnár főbíró azt szerette volna tudni, hogy az ipari minisztériumban kinél jártunk el, és szerette volna tudni szórói-szóra mint folyt le a tárgyalás. Én — bár tájékozódva vagyok a dolgokról —, nem adtam meg azt a felvilágosítást, amit ő szeretett voina tudni... Kijelentette, hogy neki nem sürgős a dolog... De jó lesz sietni, mert az ügy rosszul áll, s mindig nagyobb port ver fel a dolog!... Magam részéről én is azt javaslom, az Iparügyi Minisztériumban hétfőn ismét el kel] járni mert Molnár főbíró még jelenleg is ül az ügyön, nem hoz döntést, s nekünk minden nap súlyos veszteség! Vilonya, 1940. április hó i. Holay Imre."" Hiába tiltakoztak a kisgazdák, akik féltették kicsiny földjüket, megélhetési forrást, a gyártelepen lakó munkások, akik féltek a holnap bizonytalanságától, a hajlékuk elvesztésétől, hiába tiltakoztak az egyházi felekezetek a hívek üdvéért, hiába kardoskodott az elöljáróság a közérdek mellett, el kellett bukniuk, mert a gróf úr területén volt a gyár és nem tűrt beleszólást magánügyeibe. Könyörtelen volt ügyvédje is, dr. Weisz, aki a sikeres vétel esetén — a valószínű különjuttatás reményében is — felajánlotta a Kft. képviselőjének a gyár körül lakó egyházi és magános gazdák földterületének — összeköttetésein keresztül — történő kedvező elintézését, mielőtt az nyilvánosságra kerülne. 58 így a CIKTA KFT igazgatósága pontos és szakszerű (információ birtokába jutott és az Iparügyi Minisztériumban lévő emberein keresztül a vilonyai község ellenállását is legyűrte és az iparengedélyt a bőrgyár működésére megszerezte anélkül, hogy a korábbi követelések teljes kielégítését megoldotta volna. 59 Különösen azokat a szociális kérdéseket vetették el, amelyek a lakosság érdekeit, a munkások 50—50%-ban való alkalmazását és a magánosok helyzetét javította volna. A vilonyai vételkor az egyházak elöljárói a közre való hivatkozással saját helyzetük, pozíciójuk megerősítésére törekedtek. Elfogadtak minden olyan adományt, ami az egyházak javát szolgálta, s elfelejtkeztek hívőik jogairól, amelyet fennen hirdettek. Ebből is kitűnik, hogy jó munkát végeztek a felhajtó ügynökök, megpuhították a talajt és Öszszességében 7135 P és 20 fillérért megvették az ellenállást. 60 A magyar nagy- és kisiparosság tiltakozása a Bata-konszern terjeszkedése ellen A kisiparosság csodálatos rövidlátással, az ellenszenvet nem a kialakult objektív helyzetben látta, kizárólag a Bata-cég és készítményei iránt érezték. Bár több — a külföldi tőke által létesített — cipőgyár volt ha31