Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)

Hogy Bata az egyre terebélyesebb konszern fölött egyeduralmát el ne veszítse, 1931-ben Svájcban holding társaságot hozott létre. Ettől kezdve Tamás útja gyakran vitt Svájcba. A legmélyebb gazdasági krízis idején, 1932. július 12-én Svájcba induló repülőgépe lezuhant Zlin mel­lett. Mint kiderült, vállalati részvényeit mostohatestvérének, Jánosnak adta el 50 millió koronáért. (Ebből keletkezett a híres Bata-per.) 23 János nem kevésbé jó üzletembernek és kegyetlen kizsákmányolónak bizonyult, mint Tamás. A híres futószalag az ő idején olyan gyors volt, hogy azt csak fiatalok bírták. Felfigyelt a még csak kezdődő háborús konjunktúrára, s gázálarcokat, védőruhákat is gyártani kezdett. 175 mil­lióról 526 millióra emelt alaptőkéjének jelentős részét motoriparba fektette. Bata János egyébként a hitleri Németország érdekkörében is jól megtalálta számítását. Nem fájt nekd hazájának felbomlása, a náci meg­szállás. A megszállás után memorandumában kivételes bánásmódot kért és kapott ő és vállalata számára. Gőringgel került személyes kapcsolatba, majd a Gőring-művekkel kötött egyezményt, ezen keresztül üzleti kap­csolatba került a Wehrmacht-tal. Bata érdekeltségének 40%-át a Wehr­macht szolgálatába állította. A haditengerészet számára dolgozott, majd tovább orientálódott a gépipar felé, a Skoda-művek egy részét is át­vette, motor- és repülőgépek gyártására rendezkedett be. A németeket meghívták a konszern irányítói közé. 24 A gyár vezetői magas náci kitüntetést kaptak. Gőringgel való meg­egyezés alapján Bata lehetőséget kapott arra, hogy folytathatta a nyers­anyag beszerzését azokból &z országokból is, melyek már háborús kon­fliktusban álltak Németországgal. Ezért Amerika is fontos volt Bata János számára: 1939. júniusától 1940-ig az USA-ban tartózkodik, hogy új cipőüzemek felállításában részt v-egyen ós a nyersanyag beszerzését intézze. (A németek számára is.) A Bata „szociális ügyosztály több mint száz cipőipari és kereskedelmi szakembert" küldött az USA-ba a néme­tek megbízásából. Tevékenysége lelepleződik, ezért onnan kiutasítják és Braziliába megy, ott nagy állatállományt, ültetvényt vásárol — ma is itt van a Baták székhelye. Egy példátlan tervet is ekkor dolgozott ki: az egész cseh népnek Dél-Amerikába, Patagóniába való átköltöztetésére. (Ezt is tíz év alatt keresztül vihetőnek gondolta és részleteiben is ki­dolgozta.) A németekkel való együttműködés, hadigazdálkodás hatalmas hasznot hozott. Az 1937. évi 1,8 milliárd cseh korona áruforgalma 2,8 milliárdra növekszik már 1941-ben. Ezt adta Batának a II. világ­háború. 25 1937-ben 47,8 millió pár cipőt gyártottak, ebből 19,6 millió gumi­cipőt. A munkások létszáma ekkor 41 988 volt. A külföldi leányvállaia­19

Next

/
Thumbnails
Contents