Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)
Nézzük meg kissé közelebbről, hogyan működik a vezetői hármas, az ún. igazgatói tanács a gazdasági mechanizmus kezdetén? Máshelyütt már említettem, hogy a vállalat termelési és fejlesztési tervének főbb mutatóit a minisztériumtól kapja — bár a terv elkészítésében maga is részt vesz. A tervelőírások keretén belül a vezérigazgató önállóan rendelkezik a vállalat ügyeiről. A vezérigazgató, igazgató-főmérnök és igazgató-főkönyvelő irányító tevékenységét, a folyamatos munka érdemleges döntéseit előre elkészített és egyeztetett munkaterv alapján végzi. A vezetői hármas tanácskozásának ülésein, vezetői megbeszéléseken tárgyalja meg a szükséges operatív intézkedéseket, amelyen rendszeresen részt vesznek a párt és a szakszervezet képviselői is. Ezeken a megbeszéléseken történik a kölcsönös tájékoztatás az irányított területek legfőbb témáiról, így pl. a vezérigazgató rendszeresen tájékoztatja közvetlen vezető munkatársait az ún. négy szögüléseken felmerülő problémákról és határozza meg az abból eredő feladatok végrehajtására szükséges intézkedéseket. Az egész vállalat tevékenységét alapvetően az éves tervben kidolgozott feladatok határozzák meg. Ez a legfőbb iránymutató a termelés, az értékesítés és a gazdaságosság feladataiban. Ennek resztetekre bontása adja az egyes területek irányítóinak az utasítást és egyben az irányítás alapját. A vezetői megbeszélések előkészítésére az egyes főosztályok és osztályok számítási anyagokat állítanak össze, az egyes döntések alátámasztására. E gyakorlat mnid szélesebb téren kezd érvényesülni és így elmondható, hogy a vezetői döntések többsége számítások alapján történik. 106 Az év közben jelentkező új feladatok megoldása, a feladatok elfogadása és végrehajtása az érintett területek célértekezletein történik, és így az igazgatói ülés területi felügyelője kíséri figyelemmel a feladatok végrehajtását és ellenőrizteti azokat a maga apparátusán keresztül. Az éves terv nemcsak a feladatokat határozza meg, hanem az azok végrehajtáshoz szükséges eszközöket is biztosítja. A feladatok meghatározása után műszaki konferencián kerül közlésre az éves célkitűzés, ezt követően a termelési tanácskozáson ismertetik a dolgozók előtt a legfőbb tennivalókat. A végrehajtás ellenőrzését az egyes szakterületek vezetői végzik; főosztályvezetők, osztályvezetők és ezekről a kéthetenként tartandó főmérnöki értekezleten — konferenciákon — adnak számot. Az igazgató-főmérnökhöz tartozó irányítási területen a feladatok meghatározása a már fentebb említett módon az éves, negyedéves és dekádtervekben történik. Az irányítás hatékony eszközének lehet megítélni az egyes .témákra részletesen kidolgozott intézkedési terveket. Ezek a végrehajtás részleteit is tartalmazó meghatározások a határidő és a felelősök feltüntetésével. Ilyen tervek készültek pl. a mixer üzembe helyezésére, 141