Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)

a termelés oldaláról, hogyan változott meg a munkások helyzete, képzettsége. Az első kérdés: mennyire sikerült a szak- és gépmunkás törzsgárdát kiszélesíteni. Kétségtelen, a fluktuáció, különösen a háború utáni években és az 1950-es évek derekán nagyarányú volt, a munkásutánpótlás jelentős gondokat okozott. Még 1964-ben is mintegy 860 munkás — az állományi létszám 18% — jött és ment. Látnunk kell azonban azt is, hogy a vándorlás hulláma apadóban van, jóval alacsonyabb a tőkéskorszakbelinél, az 1942—43. évinél.

93 A törzsgárda nemcsak számbelileg, de képzettségét tekintve is fejlődött. Máshelyütt már említettem, s itt csak hivatkozni kívánok arra, hogy Bata racionalizált munkamódszerei közé tartozott a felvételt nyert dolgozó betanított munkásként való kiképzése. Így gyárunkban is ez volt a gyakorlat az első perctől kezdve. Ezt napjainkban továbbfejlesztve tapasztaljuk. Ma a gyárvezetőség és a művezetők tanfolyamokon is, a napi munka során is rendszeresen foglalkoznak a munkások képzésével, „beiskolázásával", szakismereteik gyarapításával. A versenymozgalomban egymásnak is átadják a bevált munkamódszereket.

94 A különböző szimtű oktatási formákon: iparitenuiló-képzés, munkásakadémiákon, céltanfolyamokon, mérnöki, technikusi és szakmunkásképzés terén pl. 1949-ben 538 fő, 1960-ban 1015 fő, 1965-ben pedig 1605 fő vett részt, ami évről évre erőteljes növekedést mutat. Az oktatás jelentőségét növeli az a tény, hogy a vállalat ösztöndíjak révén tovább növeli a mérnökök, technikumokat végzett dolgozók számát, pl. csupán 1965/66-os évben az ifjúmunkások közül egyetemen tanult 5 fő, középiskolákban 38 fő. A vállalat egészséges elképzelését mutatja a saját nevelésű „szükséges" nagyüzemi szakemberek kiképzésének megteremtésére való törekvés. E közös erőfeszítések sok ezer kis részeredménye beolvad a termelékenységnövekedés imponáló százalékszámaiba.

95 A másik kérdés a munkaviszonyok megjavulása. Nem kívánok itt ä munkások társadalmi helyzetének, munkakörülményeinek megváltozására kitérni — ezekről később részletesen szólni fogok. Csak utalunk a balesetelhárítás, az egészségvédelem, a szociális ellátás javulására, a munkásokkal való bánásmód, a kollektívában elfoglalt hely gyökeres megváltozására. Nem kívánok azonban kitérni a szorosan idetartozó „kényes" kérdés elől: hogyan alakult a megterhelésük? Gyakran hallhatjuk a legkülönbözőbb oldalakról: „azelőtt is bedóban dolgoztak, ma is normában, régen ás hajtották, ma is hajtják a munkást". Frázisok és elvi magyarázatok helyett nézzük meg szigorú tényszerűséggel a kérdést. 135