Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

nács határozta meg a nyájak iegelőhelyét, járását, egyáltalán az egész legeltetés menetét. Megállapította a legeltetés idejét, a ki— és heverést, a pásztorbért. A földközösség is legtovább a legelőhasználatban maradt meg. Karcagon 1897—ben osztották fel végleg a közlegelőt. A tanács határozta meg a kaszáló,rétek és nádasok évenkénti birtakarány^agos felosztását is. Ezekről később bővebben lesz majd sző. Ugyancsak a tanács adta ki árendába helybeli vagy idegen halászoknak a határbeli vizeket. Á tanácsnak ez a jogköre egyre visszább szorul a múlt század közepétől kezdve a központosított irányítás következtében. A gazdálkodást irányitő funkció a közbirtokosságul ra hárul , ami végül is leapad a megfogyatkozott legelő feletti rendelkezési jogkörre* Eatárhas znáiat Egy-egy városnak, községnek gazdálkodási metódusát nagymértékben tükrözi határhasználata. A határ élésének különböző formái, intenzitása s ezek változása mutatja az adott közösségen belül végbemenő folyamatokat. TÁGAM! Károly »egál— lapitását, hogy "minden tagos itat1

an határban egy darab történet fekszik, kinyitva előttünk a maga művelési rendtartásaiban, dülőiban, 42. parcelláiban, azoknak terjedelmében, elnevezéseiben, stb.

n kiszélesíthetjük, s megállapíthatjuk,' hogy a határ használatának formái, változásai és változatai eleven történetét adják az ott élők életmódjának. Egy-egy község határának hasz — nálata eleven története a tájnak. Ezért nem tekinthetünk el a tárgyalásától, hiszen a gazdálkodás keretét adta. - 33 -