Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

csolt hombárok voltak benn, ezekbe raktak a terményt. A tetejük felfelé nyílott, négy lábon álló alkalmatosságok voltak. A múzeumba kettőt is begyűjtöttünk, az egyik datált, 1864-ből való. Nagyobb gazdáknál általános szokás volt, hogy két-három fiókos, beépített hombárjuk volt a kamrában. Elől lehetett beletölteni a terményt. A deszkák kíszedhetőek voltak, s mindig csak annyit raktak be, amilyen magasan állott benne' a termény. Alul volt kis kieresztő nyilasa is. Ezt a formát is nevezték hombárnak. A vadbuza hasznosítása l8o9-ben DITZ Henrik a következőket irja : " Ama gondtalan idők a legtöbb helyen lejártak, mikor ganajzás nélkül nemcsak jó termés volt nyerhető, hanem a föld egy vetés után két termést szolgáltatott, sőt a 3-ik évben is megtérité a munkát a takarás. A vad búza t.i. az a buzavetés, mely a tarlón az előbbi termés elpergő szeméből magától vetődik s Így második, noha szűkebb termést' növeszt

, még mindig i— gen gyakran fordul elő, de elébbi jelentőségét régen elvesztette."522 A kezdetleges eszközökkel végzett munka eredményeként a kalászokból kipergett szem mennyisége igen nagy volt. S ha egy kedvező adottságú év következett, ezekből a szemekből uj vetés nőtt, amit ugyanúgy arattak és nyomtattak, mint a szabályosan elvetett búzát. A szomszédos Sárrét területéről GYORFFY István idéz nyelvtörténeti adatokat. A kap szóval kapcsolatban idéz egy 1735—ös - 163 -