Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

sához vezetett. Most már nemcsak egyes időszakokban (aratás, cséplés, szőlőmunkák stb.) kell nagyobbszámú munkást foglalkoztatni, hanem állandóan. Ez bizonyos fokig nagyobb tőkét is igényelt, mindenképpen az állandó bérmunkák jelentőségét növelte. A kapások állandó munkája,, s a növényfajták számának növekedése a család imunkaerőgazdálkodását is megváltoztatta, hiszen a tőkeszegény kisebb gazdaságokban nem fogadhattak bérmunkásokat, hanem a meglevő családi vagy a közösség biztosította (munkára kellett támaszkodniuk. Ezek összehangolása, az új gazdálkodási ritmushoz való alkalmazása magasrendű szervezettséget igényelt. Az új gazdálkodási rendszer s az ennek megfelelő munkaszervezet lassan és egymással párhuzamosan alakult ki, s mosta el a régi gazdálkodási és (munkaszervezeti rendszer körvonalait. A századfordulót általában határkőnek tartják a mezőgazdasági gépesítés történetében.

26 Ha röviden átfutunk a legfontosabb, elsősorban a gabonatermesztés munkafolyamatain, akkor azt látjuk, hogy ez a határkőjelleg egyáltalán nem határozott.

27 Az 1870—71-es statisztika szerint a vaseke arányában alig valamivel több, mint a faeke (52%!) a paraszti gazdaságokban, azonban az ekeváltás bekövetkezik a századfordulóra.

28 A vaseke azonban nem gép, csupán jobb, de még kizárólag az állati és emberi erőre épített szerszám. A gépnek számító gőzekék száma még 1895-ben is csak 159.

2Í> A lóvontatású vetőgép a vetést túlságosan nem gyorsítja -meg, csak egyenletesebbé, azaz iminőségileg jobbá teszi, s a kapások soros művelését segíti elő. A sarlót a XIX. század közepén felváltja a kasza, kivéve néhány hegyi területet.

30 A peremvidékeken a 80-as években válik általánossá. Kétségtelen, hogy a kasza termelékenységének foka legalább tízszer haladja felül a sarlóét, azonban még 'mindig emberi erőre alapozott szerszám. Az aratógépek területhez viszonyított száma még 1895-ben is jelentéktelen. A 100 kh feletti birtokokon 13 145 gép dolgozik, a 100 kh alatti birtokokon pedig csak 772. Figyelembe véve, bogy egy 750 Kor. áru „New Reapar" típusú aratógép 21 főnyi kezelőszemélyzetével csak 10 kh-t vág le naponta, lényegében alig gyorsabb 26 SÁNDOR PÄL: A XIX. század végi agrárválság Magyarországon. Bp. 1958. — VARGA GYULA: i. m. — SÁNDOR VILMOS: A tőkésgazdaság kibontakozása Magyarországon. (1849—1900) Bp. 1958. — U. ő. A gabonacséplés gépesítése Magyarországon. AtSz. IV. (1962) 403—346 — E munkák ugyan egyes megállapításaikban e határjelleget bizonyos fokig kétségessé teszik. A munkák egésze, a századfordulóig vaió tárgyalás azonban mégis azt bizonyítja, hogy ezt határvonalnak tekintik. ERDEI FERENC: i. m. 42. csupán gyorsuló ütemről beszél, de olyan folyamatnak rajzolja meg a technikai forradalmat, amelyben egyáltalán nem lehet határvonalat keresni. 27 Csupán a gabonaneműek művelési eszközanyagában végbement változást a magyar mezőgazdaság gabonatermelő jellege indokolja. Utalunk itt BALOGH ISTVÁN: i. m. 392. adataira: „1870-ben a gabonavetés még az összes vetésterület 68,7 százalékát, tehát több mint 2/3 részét foglalta el, de ez az arány 1895-re 61,4 százalékra csókkent." Ez azonban még mindig uralkodó jelleget biztosít a gabonának. 28 VARGA GYULA: i. m. 324. — NAGY GYULA: A hagyományos földművelés a vásárhelyi-pusztán. Népr. Közi. VIII. 2. (1963) 18—19. 29 SÁNDOR PÁL: A XIX. század végi . . . 207. 30 GUNDA BÉLA: Népi mezőgazdálkodás a Bódva völgyében. NÉ XXIX (1937) 45—70. — KISS LAJOS: Földművelés a Rétközön. Debrecen, 1929. — TAGÁN GALIMDZSÁN: Pusztafalu gazdálkodása. NE XXXI (1939) 142—156. — KRESZ MÁRIA: A hagyományokba való belenevelődés egy paraszt faluban. — ORTUTAY GYULA szerk.: Néprajzi tanulmányok. Bp. 1949 83. — IVÁNCSICS NÁNDOR: Népi földművelő gazdálkodás a Zempléni Hegyvidék középső részén. (Szakdolgozat.) Debrecen, 1959. Debreceni Néprajzi Intézet Adattára: 0475. — BALASSA IVÁN: Földművelés a Hegyközben. Bp. 1964. 75. — VARGA GYULA: i. m. 320. 15