Kormos László: Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig – A Damjanich János Múzeum közleményei 11-14. (1967)

mára. A háromnyomásos gazdálkodási forma az állattenyésztés érdekét is szolgálta, mert a parlagon maradt földet minden harmadik évben jószáglegeltetésre hasznosíthatták. A vetésforgót úgy alakították ki, hogy a kapás növény után vetették a gabonát s azután ugarnak hagyták. A redempció által létrejött polgárosodás következtében növekedett az agrár proletár paraszti réteg, mely a bérmunkára való kényszert vonta maga után. A módos redemptus gazdák a termelés növelése érdekében szívesen alkalmazták a bérmunkásokat: cselédnek, béresnek, szolgának, napszámosnak, arató munkásnak. Az átalakulás első időszakában az irredemptussá lett lakosok nehezen vállaltak bérmunkát, a gyűjtögető életforma szintjén tengődtek, később azonban kényszerültek rá. Még így is kevésnek bizonyult a községben található munkaerő s a fejlődés megkövetelte magának, hogy idegenből jött bérmunkásokat is foglalkoztassanak. Többnyire az aratás idején vált szükségessé az idegen munkások dolgoztatása. A redempció utáni időben előbb napszámbért fizettek a gazdák, később azonban a vetésterületek növekedésével napszámra nem kaptak munkásokat és kénytelenek voltak részes aratókat igénybe venni, melynek az lett a következménye, hogy a vidéki részes aratók olcsóbb munkájukkal a helybelieket kiszorították, és ezáltal a községben a szegénység növekedett. A század végén Debrecen környéki mesterlegények, Gömör, Hont megyei lakosok gyakran megfordultak a községben részes aratóként. A kaszások 17 krajcárért és kenyérért végezték a takarást. Hat nap alatt 1 Ft 42 krajcárt tudtak keresni, melyből 1769~ben a takarók 1 köböl búzát vásárolhattak. A nyomtatás idején 1 krajcárral többet kaptak. A részes aratás már kedvezőbb feltételeket biztosított. Egy idényben, ha a behordásnál és nyomtatásnál is dolgoztak, egész évi kenyerüket meg tudták keresni.

30 A mezőgazdasági termelés emelkedésével a művelési ágakban is differenciálódás jelentkezett. Legfontosabb termény továbbra is a búza és rozs volt. Ez utóbbit kenyérgabonának vegyesen is vetették. Állattakarmányozás céljából árpát, zabot és tengerit termeltek. Kedvenc növényük a köles még ebben az évszázadban igen gyakori volt. A szöllő, dinnye, kender és dohány termelése komoly emelkedést mutatott. A dohánytermelést eleinte csak a közbirtokosság földjén folytatták, de a XVIII. század végén már a gazdagabb birtokosok is rátértek a dohánytermelésre. A helység majorságában 1799-ben 10 q 25 font dohány termett. Tunyogi Jánosnak 3 q, Boruzs Györgynek 11 q-ás terméseredménye lett.

37 A madarasi határban termő nádnak a házépítésnél és a fűtésnél ír 67