Kormos László: Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig – A Damjanich János Múzeum közleményei 11-14. (1967)

feltörés nehézségei. Termékeik eladására nem volt lehetőségük. A többlettermés nem volt előnyös, mert vagy a török hűbérúr, vagy a végvári zsoldosok rabolták el. Gabonatermelésüket minimálisra csökkentették. Annyit termeltek, ami a tőrök hűbérúrnak beszolgáltatásra és saját szükségletükre kellett. Magasabb szintű árutermelésre nem gondoltak. Főterményük a búza és az árpa, valamint a köles volt. 1669 után a mezőgazdasági termelés szinte csődbe került. Sőtér Mihály nagykunsági kapitány levele arról ad számot, hogy senki nem akart szántani és vetni, mivel nem láttak semmi reményt megmaradásukra. A Nagykunság a gabonakereskedelemből teljesen kimaradt, és fejlődése megakadt. Az állattenyésztés sem volt sokkal különb helyzetben. Nem jutottak el az istállózó állattartásig. A török korszak visszaállította közöttük a szilaj pásztorkodást. Főleg juh tenyésztésre, rideg marhaés lótartásra szorítkozott állattenyésztésük. Erre a célra bérelték a legelőket a török tisztek birtokaiból és az elpusztult falvak határaiból. A földmívelés helyett a régi nomád életmód jött gyakorlatba a nagy kiterjedésű réteken, legelőkön.

52 A bujkáló élet jobban kedvezett a szilaj pásztorkodásnak, és a nagykunsági falvakban, főleg Madaras környékén visszaállott a pásztortársadalmi életforma. Az állatokból jutott a kereskedelem céljaira is. Görög kereskedők révén a török birodalom felé folyt némi áruforgalom. A görög kereskedők közvetítése a törökök kivonulása után megmaradt s a XVIII. században a Nagykunságon, Madarason is ők irányították a kereskedelmet. A szilaj pásztorkodás nagy területet igényelt s a háborús időkben elpusztult falvak megszerzése, határaik bérbevevése, vagy elfoglalása igen fontos ténykedésük volt. Egy-egy pusztító hadjárat után a környező falvak földesurai és a nagykunsági faluközösségek harcban álltak egymással a puszta terület megszerzéséért. 1698~ban a karcagi és madarasi lakosok küzdenek az elpusztult Kápolnás határának földesúri bekebelezése ellen. A mezőgazdasági termelés visszafejlődése maga után vonta a lakosság gyűjtögető életformához közeledését. A földmívelő lakosság egy része a halászat, csikaszát művelésére tért rá, de elterjedt a teknősbéka és rák halászat és a madarászat is. Madaras határa az Üllő kanyar, az Oktalan és Gacsa gazdag halászó és madarászó helyeket biztosított. Gyűjtötték a tüskés sulymot, gyékény bendőt, az ún. bengyelét is, mely Ínséges időben főtáplálékuknak bizonyult. Az ipar sem fejlődött. Nagyon kezdetleges háziiparuk volt. Szerszámaikat, felszereléseiket s ruházatuk nagy részét saját maguk állították elő. Hiányzó iparcikkeiket görög kereskedők közvetítették. A kereskedelem azonban a XVII. század végére annyira leromlott, 3 33.