Csontos Sándor: A szolnoki Tisza Bútorgyár története – A Damjanich János Múzeum közleményei 10. (1965)

munkaterületen a gépek jobb kihasználásával közel duplájára emelkedett a termelés. És ez a következő években tovább nőtt. Ha visszatekintünk az 1954-es termelési eredményekre, és öszszehasonlítjuk az akkor termelt napi 17 garnitúrával az 1963ban termelt napi 50 garnitúrát, akkor tudjuk lemérni igazán, hogy ez az üzem a szocializmus fejlődésével párhuzamosan fejlődött. Mindig előre nézve — kitekintve az országhatárokon túlra is —, keresték, kutatták a gyár dolgozói a jobbat, a szebbet, hogy a nagy versenyben felzárkózhassanak az európai szinthez a bútorgyártás területén. 5. összegezés. Most nézzük meg közelebbről, mik voltak azok a tényezők a gyáron belül, amelyek segítették az állandó előrehaladást, a termelés fejlődését! Az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. A gépek és a termelési módok jobb, célszerűbb kihasználása, illetőleg alkalmazása. 2. A ragasztási eljárások tökéletesítése. Azaz a hagyományos, csontenyv stb. ragasztási módról áttértek az úgynevezeti kémiai enyv alkalmazására (műgyanta, gyorsan szárad). 3. A munkafolyamatok részleges racionalizálása és szakszerűbb munkaszervezés bevezetése. 4. A kettős műszakra való áttérés, a munkáslétszám emelése. (35%-kal lett több a munkáslétszám.) 5. A korszerű festési eljárások bevezetése. Itt térek ki részletesebben az új festési eljárás ismertetésére. A kereskedelem is egyre sürgette a festett bútorokat, egyszerűbb is lett a festés technikája a fejlődésnek ebben a szakaszában. 1960 őszén még két ember a hagyományos festési móddal (mázolás) ugyanannyi időt fordított egy garnitúra befestésére, mint annak az ipari előállítása igényelt. Üj cél lebegett tehet a műszakiak előtt: a festés termelékenyebbé tétele. Ehhez két út vezetett: 1. Újfajta festékek alkalmazása, 2. Üj típusú konyhagarnitúrák tervezése, sok sík lappal, amelyeknek alkatrészei még összeszerelés előtt befesthetők. 3. Gépi festésmód bevezetése. 19