Dorogi Márton: A kunsági kisbunda – A Damjanich János Múzeum közleményei 8-9. (1962)

Nyár idején még aratott is, és kukoricát is tört, de leginkább szőlőjében szorgoskodott. Egy fél holdja volt. Egyszer nagyon ráunt és azt találta mondani, hogy eladja. A doktor mindjárt szaván fogta, és lefoglalózta, de már másnap hiányzott neki. Hiába ígérte a fel­pénz kétszeresét, az orvos nem állt el a vásártól. Nem bírta sokáig szőlő nélkül, új kertet vett, és fáradságos munkával betelepítette. Kisasszony napjáig lámpagyújtásig dolgozott segédeivel. Kis­asszony napján volt a lámpagyújtás. Ezt a napot jó vacsorával, borozgatással ünnepelte meg segédeivel. Ezután megsokasodott a munka, mert jöttek az őszi vásárok s kelendős volt a szűcs porté­kája. Gaál Sándor is járta a nevezetesebb vásárokat: Karcagra, Ma­darasra, Mezőberénybe sokszor elszekerezett. Mindig volt megren­delése is. Ezek rendszerint egyéni ízlést elégítettek ki, ezek voltak az igazi remekei. Vásárra vitt kisbundáit nagyjából a közízlés szerint, a kisbunda egy évszázad alatt kialakult hagyománya szerint állította össze és selymezte. Azonban ezek is kitűntek tömörségükkel, változatos for­máikkal. Sohasem váltak unalmassá, ismétlődő motívumaikkal, mint az a gyengébb szűcsmesterek eseteiben megtörtént. A XIV— XVI. táblák ilyen, a közízlésnek, a kisbunda díszítésének örökölt szabá­lyaihoz alkalmazkodó Gaál Sándor-féle kisbundákról valók. Mégis a gyakorlott szem azonnal ráismer a kezenyomára. Rendkívüli és egyéni alkotása a XVII. táblán látható, amelyről már szóltunk. (1— 2 ábra.) Formakincsében nagyjából ez is megmaradt a hagyomány­nál, s példája annak, hogyan tudja felfrissíteni egy népi alkotómű­vész a sokszor már avasodó formákat, kompozícióit és hogyan fej­leszti tovább a népművészetet. Aki jártas és tövéről-hegyére ismeri a kunbundákat, az tudja, hogy a századforduló után a kunbundákra az egyhangúság telepe­dett. A mesterek százával ontották a csaknem hasonló mintákat, lélek nélkül hányták rá a legkönnyebben felrajzolható gyűszűnyo­mokat és párosleveleket. Ezt a tespedtséget unta meg és frissítette fel Gaál Sándor. Sajnos, hatása nem bontakozhatott ki, mert még életében megszűnt a kisbunda divatja. 1914-ben, mikor kitört a há­ború, 40 kisbundája volt. Megérezte, hogy vége a régi világnak, a régi divatnak, s úgy adta, ahogy vették. 1928-ban halt meg. Nagy művész volt. Múzeumaink azonban csak mutatóban őriz­nek remekei közül. 26

Next

/
Thumbnails
Contents