Dorogi Márton: A kunsági kisbunda – A Damjanich János Múzeum közleményei 8-9. (1962)

SZABÓ PÁL Szabó Pál jeles szűcsmester volt Kunhegyesen, híre ma is él, pedig már 1925-ben meghalt. Felesége megelevenítette előttem életüket. Elbeszéléséből egy tisztes magyar iparos arcképe bontakozott ki. Azé a kisemberé, akinek remekei bejárták a világkiállításokat, tollának vonásai úri ruhadarabokat is díszítettek, de akinek keze munkájához erősen ragaszkodott a falvak népe is. A mester 1857—1925-ig élt. Helyben tanult. Gazdája két évre szabadította, mert felhagyott a mesterséggel. Ö aztán sokfelé járt, így Pozsonyban, Egerben, Hajdúhadházon. Igénytelen, egyszerű ember volt, néha hetekig nem ment ki a kapun. Nem is gondolták mestertársai, hogy híres mester lesz belőle. De jó rajztehetsége volt, ez pedig a régi világban is piacot jelentett, mert a szép, dúsan hímzett kisbunda vonzotta a vevőket, a selymezést megmustrálta a vásár népe. Szabó Pál munkájáért, díszes asszonybundáiért nem restelltek messze földről elfáradni. Felesége már mozgékonyabb asszony volt. Gyönyörűen selymeit, így mondta el a bőr kikészítésének menetét: A kádba 5—6 veder vizet hordtak. A bőrökre — amikor lehúsolták — egy marék sót és egy jó félmarék árpalisztet szórtak, aztán összehajtották hosszában, úgy tették a kádba. Reggel kibontás nélkül kicsavarták és egy másik kádba tették. Az előző napi vizet ráöntötték. Meleg időben a bőröket kétszer is megforgatták naponta, hogy meg ne poshadjanak. így ment 8 napig. Ha bundának kellett a bőr, akkor a szelíd sóhoz félannyi timsöt is tettek, ami hizlalja, megdagasztja a bőrt. 8 nap után kiszedték, kiteregették. Előbb a szőre, aztán a bőre száradt. Kidolgozás előtt a kiszáradt bőröket gyengén benedvesítették a pamacscsal és jól összehajtogatták, hadd vonuljon meg. Aztán jött a bőr törése kákával, majd kaszával. Az örmény bőröket először kiáztatták, mert nagyon sósak voltak. A kikészített bőröket gubicslével festették. Háromszor főzték ki a gubicsot. Eszerint volt első, második, harmadik lé. Először a harmadik lével festettek. Utána kákóval meghúzogatták a bőrt, majd kikaszálták. Ez volt a színelés. Aztán újra bekenték a második lével, majd az elsővel. Szabás után a mester kirajzolta a mintát: lúdtollal írta, gáliclébe mártva. Jött a selymezés. A nagy és kisbundának való bőröket Debrecenből vették. 10 bőr volt egy kötés. 7—10 forint volt a fehér, 12—14 a fekete szőrű. A finomabb prémnekvaló kötegjét 18—22 forintért adták. Egyszerre 15—20 kötést hoztak. A bőrök 1-től 4-ig voltak számozva. Az l-est, a legkisebbet sapkának szabták, és a kisbundát is ilyennel gallérozták és prémezték. A 2-esből és a 3-asból szabták a kisbundákat, vagy ahogy itt mondták, a kunbundákat. Sokféle ruhadarabot csináltak régen a szűcsök. Ök ugyan inkább csak asszonyoknak való kisbundát csináltak, de Szabóné ismerte a többinek is a divatját. 27