Dorogi Márton: A kunsági kisbunda – A Damjanich János Múzeum közleményei 8-9. (1962)

mesterségét, 1890-től azonban már megszakítás nélkül annak élt. Kezdettől fogva a legdíszesebb ruhadarab, a női kisbunda felé fordul érdeklődése. Ennek válik mesterévé. A helybeliek rendelésére ugyan készít férfibundákat és sapkákat is, azonban igazán a kisbunda köti le. Az 1896. évi milleniumi kiállításon kiállít néhány remekbeszabott kunbundát. Felfigyelnek rá, megcsodálják teremtőképességét. Ezüstérmet kap. A 900-as évek táján elterjedt magyaros mozgalmak, lendületet adnak művészi munkájának. Egymás után kapja a megrendeléseket az előkelő körökből is. Almássy, Teleki, Szapáry grófok különleges rendelésekkel látják el. Párizsi szabásmintákat kap, melyeket neki kell bevirágozni. Kisbundaszerű báli belépőket remekel, csodálatosan szép hímzéssel. A legkülönlegesebb ruhadarabokra kék, piros, szarvasbőr lovagló öltözetekre ülteti át a kunbunda díszítésének formavilágát. Közben maga is fejlődik, mert az új és szokatlan ruhadarabok, térkitöltések kiművelik teremtő fantáziáját. Formakincse kibővül, művészete gazdagabb, változatosabb lesz. Egyéni ötletei születnek, felfrissíti a már nagyon egyhangúvá és sokszor tartalom nélkülivé vált kisbunda-hímzést. Egymás után következnek a sikerek. Gyönyörű érmeit ma is ereklyeként őrzi családja. Sikereiről így ír a Vasárnapi Üjság: (1909) „Itt van példának Gaál Sándor becsületes szűcsmesterünk dolga, kinek nevét Párizsban, Londonban is ismerik, s ki remekművű bundáit Amerika dúsgazdag asszonyainak s leányainak készíti, néhány remekművű magyaros bundája meg a messze Ausztrália földrészén a melburni világkiállításon nyert dicséretet". Előkelő körökkel érintkezett, de nem gazdagodott meg. A szűcsmunkát sohasem fizették meg, ha még annyi munkát is tett rá a mester. Termetre zömök, igen erős, szerény ember volt. Sokat restelkedett, hogy gimnáziumot nem járt. Több ízben hívták Pestre az Iparművészeti Társulatba, de maradt. A többi szűcs- és iparostársaival jó viszonyban volt. Szíves ember, a vendég hamar megmelegedett nála. Köztiszteletben állott, ipartestületi elnök volt. Nem volt kapzsi, megelégedett úgyszólván a mindennapival. Nagy műhelye volt. Embert fogadott, aki darabszámra törte a bőrt. Birkából nem dolgozott, csak erdélyi bőrből. Sok munkáját maga nem tudta ellátni, s bár tanulót nem igen fogadott, hét-három segédje mindig volt. A hímezni való kisbundák darabjait kiadta négy-öt hímző asszonynak. Ö maga leginkább csak szabott, összeállította a bundákat és főleg rajzolt. Finom, hibátlan báránybőröket válogatott a kisbundákhoz. Ezeket szabás előtt rajzolta tele, mint a 6. számú ábra mutatja. Először a fő szerkezeti beosztást vonalazta meg és cirkálómmal kiméregette, hogy szabályos és szimmetrikus legyen. Majd megrajzolta a nagy foltokat, a rózsákat, a bimbókat, a szárakat, s aztán dolgozta ki a részleteket. A pedáns és tiszta munkát szerette. Mintáit vasgálicba mártott üvegtollal írta. 25