Dorogi Márton: A kunsági kisbunda – A Damjanich János Múzeum közleményei 8-9. (1962)

GAÁL SÁNDOR Még 1940 nyarán történt, amikor a szűcsmesterség és a szűcsremekek után kutatva jártam a Nagykunság és a Hajdúság falvait, városait, hogy Kunmadarason egy remek kisbundát találtam. Gazdája vigyázva bontogatta ki egy fehérvászon tarisznyából, amelybe gondosan el volt téve. Ráncai közt dohánylevelek űzték a molyokat, hogy megóvják minden kisbunda sorsától, a szőrféreg pusztításától. Nem is volt annak semmi hibája, mintha csak új lett volna. Amikor aztán elém terítették, elálmélkodtam. Láttam ekkor már vagy 50—60 kisbundát, de ilyet még soha! Ez teljesen eltért a kisbundák meglehetősen egyforma díszítésétől, merőben új volt, Alul még csak veit koszorúvirág, de aztán se a szokásos bokorvirágok, se a váll többsoros folyómintái, se a vállkoszorú. Motívumai közül csak néhány volt új, mégis a kompozíció, a térkitöltés teljesen új módja meghökkentett. Ki remekelte ezt? Honnan kerülhetett ide? A néni — özv. Simon Jánosné — megadta a választ: „Hallotta-e hírét Gaál Sándornak? Ezt a kisbundát az csinálta. A karcagi vásárban voltunk az urammal, kisbundát akartunk venni. Végignéztük a mestereket, de nem akadt kedvemre való. Amint ott őgyelgünk, megláttam egy asszonyon egy szép selymes bundát, de nem olyan volt ám a virágja, mint a többi bundának. No, mondom az uramnak, tovább ne is menjünk, ilyen bunda kell nekem. Meg is szólítottam az asszonyt. Mondja aztán, hogy Gaál Sándor csinálta, Kisújszálláson. Odamenjünk. Nem is telt bele sok idő, ott voltunk. Magyarázzuk aztán neki, hogy ilyen meg ilyen bundát láttunk. A virágja egészen befutotta. Olyan kellene nekünk is. Mindjárt megértette a kívánságomat. Karácsonyra el is készült. Itt van ni! (1—2 ábra). 30 esztendős már, nincsen ennek egy szőrszál híjjá se! Mondhatom, még különb lett, mint azé a karcagi asszonyé. Mondta is Gaál Sándor, hogy olyat nem tud csinálni, mert két egyforma minta még nem került ki a keze alól, de nem lesz alábbvaló. Nem is lett!" Hamarosan Kisújszállásra utaztam. Nem tudtam él-e, hal-e Gaál Sándor. Sajnos, már nem élt. Egyetlen lánya fogadott szíves szóval. Próbáltam felfedni a nagy mester életét és munkásságát Másoktól is érdeklődtem, volt segédeitől. Néhány elsárgult írás, oklevél és kitüntetés is előkerült. így bontakozott ki előttem egy ismerős arckép, a régi magyar iparosé, aki művésze mesterségének, aki nem szakadt ki a magyar tájból, aki a mestersége mellett tartja a kapcsolatot a földdel, elbíbelődik fáival, szőlőivel, eltanyázgat a kertben, s nem tud elszakadni attól, ha még olyan művésze és rajongója is mesterségének. 1856-ban született. Édesapja is kisújszállási szűcs volt, tőle tanulta a mesterséget. Más mestereknél nem is tanult, ami igen ritka dolog szűcsöknél. Élete nehezen indult. Még gyermekkorában keresztülment a szekérkerék a nyakán, s bár a sérülést kiheverte, a nyaka tartása kissé merev lett. Fiatal korában nem mindig folytatta a 24