Dorogi Márton: A kunsági kisbunda – A Damjanich János Múzeum közleményei 8-9. (1962)

kereset volt, dehát csak voltak rá asszonyok meg lányok." „Lement a nap róla, hála istennek nem kell böködni. 1910 után már nehezen ment a kisbunda. Amikor a háború kitört, nekem kettő volt, de már nehezen ment el. Aztán már csak egyet csináltam, azt is egy régimódi asszonynak. Nem volt már ládája se a menyasszonynak, nem volt már helye a kisbundának. Egy-kettő hányódik még kopottasán az ágy végében, tudom, az öreg Dalmi Sára néni mindennap megsimogatja." Amikor ki voltak selymezve a bunda darabjai, a mester kiszabta. Ha szűkebb volt a bunda, akkor az elejét és hátulját kiadta egy-egy bőr, ha bővebb, akkor kettő-kettő kellett hozzá. (9. ábra.) Az elej- és a hátbőröket vállban összetoldták és kivették a nyakkivételt. Az oldalak vállrészét félkör alakúra szabták és berámolták, más szóval beavatták, ami azt jelentette, hogy a szélét gömbölyű öltéssel körülöltötték. Ezáltal az esetleg megnyúlt bőrszéleket összehúzták, kerekítették, így vállasabb lett a bunda. A szép, fodros bundákat ritkábban hegybe is szabták. Ebben az esetben 6 körcikk szabású bőrből állították össze. (10. ábra.) Az ékalakú cikkek nyakfelöli részéből még be is vettek. Ezáltal a bundának jobb tartása, fekvése lett, és vállhoz formálódott. A kisbunda 70—75 cm hosszú volt. Az aljának kerülete két és fél métertől három és fél méterig ment. Az elejét és alját 5—10 cm szélesen purzsabáránybőrrel szegték, ami — ha szép volt — igen megdrágította a bundát. A gallérja 20—25 cm széles, kissé fodros volt, pirossal alábélelve. Álló, 4—5 cm magas nyaka a bárány lábszárbőréből készült. 10. ábra: Hegybe szabás ]<>