Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)
ságjelző sző volt, mint az Abád sző. Szalók Anonymus szerint ösbő fia: volt. A Szalók személynevet a XII— XIII. század folyamán a tőle származó nemzetség viselte, mely nemzetség emléke a Szalók-félé hazánkban többfelé is fellelhető helynevekben maradt ránk. A Szalók-nemzetség. egyik jelentős birtoka hosszú időn át a Közép-Tisza balpartján fekvő-' Tiszaszaíök volt. A történeti hagyományokban szereplő Tanuzaba (régiesen Tonuzoba) előkelő besenyő vezéri nemzetségből származott. Fia Irkünd-Ürkünd?'Örkény* volt, kit Anonymus a Tomaj nemzetség őseként említ. 23 Tanuzaba és a Tomaj-nemzetség egyik törzsi szállása Tiszaabád volt. Tanuzaba nevének első része, a tanuz, a török nyelvekben „disznó, vaddisznó" jelentéssel volt használatos. Az állatnevekből eredő személynevek nagyrésze totemisztikus eredetű, tehát nemkeresztény képzetek fűződtek hozzá. Tanuzaba annyit jelentett tulajdonképpen: „vaddisznó-apa", vagyis olyan ember, aki olyan erős, mint egy vaddisznó, aki erejét vaddisznótól örökölte,, akinek őse tehát vaddisznó volt. Azért érdemes a törzs vezetői tisztsége' betöltésére, mert a törzs minden tagjára rá tudja ruházni ezt a mágikus: erőt. 2 "' Anonymusnál Tanuzaba Ürkünd Örkény apja, ösbő pedig Szalók apja.. Miért szerepelnek mégis egymás mellett? Kiváló nyelvtudósunk, Pais. Dezső meggyőző érvekkel bizonyította, hogy Tanuzaba és ösbő egy személy, hogy a két név tulajdonképpen egy személyt jelöl más és másnyelven. A Tisza balpartján, a mai Abádszalókon és környékén a honfoglalás utáni időkben egy Bő (akkor Beg) nevű török eredetű (esetleg, kún vagy besenyő) törzs szálláshelye volt, melynek feje is a beg méltóságnevet viselte. (A Begy Bőld> Búd révet, mint a törzs egyik tiszai átjáróját, róluk nevezték el.) Ennek a tekintélyes törzsfőnek neve magyarul ős (Üsü, Eusee) volt, törökül pedig Tanuzaba, aki Taksony vezér idejében szállt meg a kemejei részeken. (A Bő nevű törzs más vidékekre, különösen a Dunántúl középvidékére is bocsátott ki a későbbiek folyamán telepes rajokat.) 25 Ezek szerint Tanuzabának nem egy, hanem két fia volt: Örkény és: Szalók, akiknek ivadékai külön nemzetségekre váltak szét. Az egyik nemzetség — nyilván a régebben itt élőkből — magyar nyelven tartotta; számon ősét, a másik pedig török nyelven, mert már kezdetben megkülönböztették magukat egymástól. A kétféle kún—besenyő település hagyománya Anonymus korában már annyira elhomályosult, hogy nem tudták összeegyeztetni a két nemzetség közös származásának hagyományát. Nem tudták már, hogy egy korábban elmagyarosodott, de ugyanazon őstől származó törzs tagjairól van szó, amikor a két nemzetségről beszélnek. 26 Az Ösbő név tehát tulajdonképpen azt jelenti, hogy a beg nevű törzs vezetője, feje. Tiszaőrs neve a török ery^ir „hős férfi" jelentésű szóval függ össze, ez pedig Tanuzaba fiának, Örkénynek a nevével. Az Aba (= Öse) „öreg" ,s az Örs „férfi" életkori különbséget is kifejező szavak,, melyek a még Tanuzaba életében kialakult társadalmi megkülönböztetésre, az idősebb fiú megváltozott szerepére utalnak. (Rásonyi szerint azÜrkün szó jelentése „rémület, lázadás" — s talán e lázongásokra utal.)* Ennek a változásnak oka részben vallásos villongásokra vezethető viszsza. Pais Dezső feltűnőnek találja, hogy mind a Tomaj, mind a Szalók nemzetségnél sűrűen használatos a Miklós keresztnév. 1480-ban a Tornaf 46
