Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

.A Tisza minden tavasszal elöntötte a vidéket: csak a magasabb helyek maradtak szárazon. A laposak egész évben víz alatt voltak: a vizekben 'halak fickándoztak, vízi madarak ezrei fészkeltek a nádasban. A vízjárta mezők szépen zöldelltek, és jó legelőjük volt a birkáknak. A lápos helyeken fáradhatatlanul turkált a konda. A kövérfűvű legelőkön hízott a .gulya, jó erőben futkározott a ménes. A pásztorok egész évben kinn éltek a pusztákon. A mocsaras vidéken leginkább gyalog, esetleg hajón vagy lóháton lehetett közlekedni: kocsi számára keserves volt az úttalan út.

3 Az ember ^azonban nem nyugodott bele a természet által látszólag megszabott szűk keretek között tengődő életbe. Szabályozták a folyókat, elvezették a felesleges vizet. A víztől mentesített területeket felszántották, egyre inkább elterjedt á földművelés. Az egykori legelőkön ma búzát és kukoricát termesztenek. A legelőket állandóan javítják, így az állatállomány is jelentős mértékben fejlődik. A fátlan táj erdősül: sok helyütt virágoznak már a gyümölcsfák, a homokos halmok hátán pedig •érik a szőlő. Jelentősen fejlődik a cukorrépa és a takarmány termesztése as. Az 1848-as szabadságharc óta lényegesen átalakult az ősi táj: az ember ma már nem a tájban él, hanem formálja a tájat.

4 Ezek a változások már nem véletlenek. A társadalom változásai, a történelem eseményei rányomták bélyegüket e tájra, és mi megpróbáljuk ezeknek az eseményeknek a nyomait felfedezni a táj, Abádszalók mai 'életében is. Az Aba-nemzetség és Tanuz-aba Abádszalók tulajdonképpen két községnek, Tiszaabádnak és Tisza:szalóknak egyesüléséből keletkezett. Mindkét község nevének eredete a honfoglalás korába nyúlik vissza. Különösen Tiszaabád olyan régi eseményekkel is kapcsolatba hozható, amelyek történetének kezdeteit igen regényes színben tüntetik fel. Ezért sokan a község lakosságát a honfoglaláskori besenyőkkel hozzák kapcsolatba — persze tévesen. A besenyők ;török nyelvű nomádok voltak, akik a nomadizáló magyarokat 889-ben és 896-ban megtámadták és a honfoglalásra kényszerítették.

5 Őshazájuk a Volga folyótól keletre az Ural folyó vidékén térült el. Nomád, harcias nép volt a besenyő, kereskedéssel is foglalkozott. Egyes töredékeik a honfoglalás előtt szövetkeztek a magyarokkal, csatlakoztak hozzájuk, és •a honfoglalás után különböző területeken nyertek elhelyezést. A magyar honfoglalás után önálló törzseik a magyarok keleti szomszédai lettek. Űj hazájuk a Don folyótól az Aldunáig terjedt, honnét többször betörtek Magyarországba. A besenyő nyelvnek irodalmi termékei nem maradtak fenn, de személy-, törzs- és földrajzi nevek megőrizték a besenyő nyelv emlékét, mely a török nyelvvel rokon nyelv volt.

tí Főként Besenyő helyneveink őrzik emléküket, mert korán elmagyarosodtak és felszívódtak a magyarságba.

7 A honfoglaló magyarságnak totemisztikus nemzetségi szervezete volt. A totemizmus jellegzetessége, hogy a kezdetleges körülmények között élő népcsoport valamilyen totemtől, kultikus tárgytól, leginkább azonban állattól származtatja magát. A nemzetség tagjai az ősként tisztelt állatot megbecsülik, nem vadásszák, vigyáznak reá. Képét nemzetségi jelvényként viselik, hogy baj ne érje részükről. Minden nemzetség más-más totemtől származtatja magát. (Egy-egy besenyő törzs pl. öt nemzetségből ;állt, és mindegyiknek más állat volt a jelvénye, toteme, őse.) A honfoglaló magyarság két nagyobb népelem ötvöződéséből állt össze: a finn43