Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

na át ne'hulljon a deszkaközökön. A deszkákon azonban a használat meg száradás következtében repedés, romlás támadt, vagy a zsilipezés félvékonyságú széle itt-ott lehasadozott. Hogy tehát e romlásokon keresztül ne kerülhessen búza a fenékre, a hibás helyeket agyagból meg tehénganéjból gyúrt tapasztósárral kenték, tömték be. Ezt a műveletet a fölfelé való vontatás közben csinálták, hogy legyen ideje a bekent helyeknek kiszáradni. Ez a védekezés nemcsak a búzának szólt, hogy kár lett volna a fenékre hulló s ott elnedvesedő búzáért, hanem főként a hajónak, mert a fenékre hulló búzaszemek eltömték volna a beszivárgó víz folyásának útját a vízhányó felé, s megakadályozta volna, hogy a vizet kimerhessék vagy kiszivattyúzhassák. Azt a közmondást, hogy nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját, ismerték a búzás hajókon is, es bizony, olykor-olykor, illetve, amikor csaK lehetett, eltek is vele. Az igaz, hogy miután a búzái bepakolták a hajóba, a hambárablakokat felrakták, belülről bekallantyúzták éppúgy, mint a gojbából meg a viceszentesből

38 (VII. tábla) a hambárba nyíló ajtókat is, a vízhányóból, illetve a hoberkóbol a hambárba nyíló ajtókat pedig, meg a vízhányó ablakokat, amelyen át kijöttek a vízhányóból, kívülről lakatolták be. A kulcsokat a kormányos őrizte, mert ő volt felelős a hajón levő búzáért vagy akármi másért. Elvben tehát nem juthatott senki a rakományhoz a kormányos tudtán kívül. Igen ám, de a kormányos is csak esendő ember volt s nem angyal, akinek a jónéhány ezer mázsa gabonából egyetlen szem sem akadt volna a körme alá. Hogy aztán hogy akadt, mennyi akadt, mindig akadt-e vagy csak ritkán, ezt már csak a gyóntató papjuk tudta volna megmondani, ha ugyan éltek ezzel a lelki fürdővel, mert ők maguk, a legilletékesebbek, a hajózásnak erről a legtitkosabb tudományáról mélyen hallgattak. Sok évvel ezeiqtt az egyiket beszélgetés közben úgy szőrmentiben „megkésértettem", hogy: hogy is vót avvaL a stekkerezéssel? De az öreg ridegen útját vágta minden ilyen irányú szimátolásomnak azzal, hogy: „Ennen tartozik a hajózásho!" Pedig hát igen csak hozzá tartozott bizony, ha nem is hivatalosan, de úgy balkézről. Ha mind tagadta, vagy hallatlanná tette is, az egyik öreg kormányos ismerősöm csöndes kadarka-szónál csak elárulta a féltve őrzött céh-ti tkot: „Úgy mondom, ahogy vót, hogy minden esztendőbe mindegyik hajós zsákjába csurgott annyi búza, hogy megvót az egísz csalágygyának az évi kenyírrevalója. Nekem is megvót minden fuharbú a 7—8 mázsám. De szegény embert nem károsítottunk meg sosef — mondta az öreg büszkén, s én nem tiszteltem kevésbé, mint a leggáncstalanabb lovagot, aki gazdag kereskedőknek állta el az útját a gőgös vár tövén. 38. VICESZENTES. A tételes hajó fedett részének az orr felé eső részén két kis kamra volt egymás mellett. Az egyik az anyaszentes, a krancmajszter hálóhelye, a másik, a VICESZENTES, kötelek, szerszámok, halászfölszerelések stta. helye. 3 33