Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

kellett ahho!" Mondjuk, hogy dicséretre méltó szerénységgel csak annyira igazították hátrább, hogy minden mázsánál legfeljebb 20—25 dekával mutasson kevesebbet. Ezt csakugyan alig lehetett volna észrevenni, s mégis ez a csekélység egy 40 vagonos hajónál 8—10 mázsa „keresetet" jelentett. Milyen boldogok lettünk volna mi, boldogtalan fogyasztók, ha egykori szénkereskedőink csak ilyen arányban „kerestek" volna rajtunk, s nem úgy, hogy — mint egyszer lemértük — tíz mázsa szén helyet hat és felet kaptunk. Ezt a szerénytelenséget már a hagyománytisztelet se menti! Ha a mérés esetleg „nem sikerült", mert valami nagyon kitanult róka nézett a kormányos körmire, azért még nem volt minden veszve. Mert pl. egészen érthető, hogy abban a nagy jövés-menésben, melynek egy búzát pakoló hajó volt a színtere, s amely egy hangyaboly nyüzsgéséhez hasonlított, az egyik ember csupa figyelmetlenségből, nagy sietségben nem a hambárablakon önti be a zsák búzát, hanem a szentesbe dobja, vagy a kisebbik basablakon csúsztatja le, amely ablak nem a hambárba szolgált, hanem egy tőle szövéssel (deszkafallal) elválasztott kis háromszögeltű kamrácskába, ahol mindenféle lim-lomot tartottak. Arról meg nem is szólok, hogy pl. a hambárból a szentesbe is meg a gojbába is nyílt ajtó, melyet csak akkor kallantyúztak bé belülről, amikor a búzát már mind bepakolták. Ha öntve ment a búza, ugyan mibe került egypár lapáttal oda is bevetni belőle. Csak minden négyszázadikat, s már kikerült 6—7 mázsa „búzafölösleg" egy közepes nagyságú hajón is. Aztán ott yolt a 4—5000 zsák búza a hajó gyomrában. Azokat is meg lehetett vallatni egy kicsit útközben, meg tán ki- s bepakolás alatt is. Persze nem úgy, hogy kinyitogatják a zsákok száját, aztán újra bekötik, mert ilyesmire nem lett volna idő, s temérdek búza szóródott volna szét. Sokkal egyszerűbb eszköz volt erre: a stekker, melyről föntebb már szóltam.- Most ugyan nem a cég megbízottja vizsgálta vele a minőséget, hanem a hajósok fejték meg véle a zsákokat éppenúgy, mint a mustravételnél. Ez ugyan kicsit babra munka volt, de könnyű. Amint tudjuk, a két hambár között, épp a hajó közepén a vízhányó fut keresztben, s ennek a szövése (deszkafala) egyúttal a hambár fala is. A búzás hajón fokozott gondot kellett fordítani a bevizelésre, illetve a beszivárgott víz kiszivattyúzására. Ha állandó szivattyúzásra volt szükség, két óránként, sőt néha óránként váltották egymást. Ilyenkor a kormányosnak sem lehetett nyugodt az álma, hiszen, ha a mecsár elalszik a jszivattyú mellett, ami egésznapi zsákolás után nem is lenne csoda, s a víz elönti a búzát, arra nem is gondolva, hogy a hajó is elülhet, csak őt vették volna elő. Az öreg Sípos mesélte, hogy kormányos korában éles fadarabot tett a dereka vagy a feje alá, s így sose tudott mélyen elaludni. Minduntalan fölserkent hallgatózni, zörög-e a szivattyú, nem alszik-e a mecsár. Egyszóval hát csak azt akarom mondani, hogy itt a vízhányóban 36