Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

ejjel is voltak emberek, akiket csak egy kétcollos deszkaszál választott el a „kenyírrevalótú". Csoda-é, ha nem tudtak a „késértésnek" ellentállni, s néha-néha megcsapolták a hambárt, vagyis megfúrták a falát. Mikor aztán azt gondolták, hogy „no mos má elíg is lesz", beciglizték a lyukat, azaz magukfaragta kis fenyő-fadugókat vertek a furatokba. Ez csak afféle egyéni akció volt, amiről a kormányos mit se tudott. Persze, kivenni nem volt nagy dolog, mert a baj ott kezdődött, hogy a súlynak a kipakolásánál meg kellett lenni. Ezen hát muszáj volt valamidképpen segíteni. Segítettek is rajta, ha nem is egészen commel il faut, mert talán több kárt tettek vele, mint azzal, amit kivettek. Kétféleképpen jártak el. Az egyik az volt, hogy a kivett búza súlyának megfelelő mennyiségű vizet Öntöttek a búzára, ötven-hatvan vödör víz meg se kottyant annyi búzának, s legfeljebb csak azt a benyomást keltette, hogy nem sokáig hagyták a keresztben száradni a magot, hanem egy kissé siettek a cséplésével. A második módszer meg az volt, hogy vizes homokot kevertek közé. A szemekhez tapadó nedves homok a kipakolásnál végzett zsákoláskor belékerült a zsákba, s így megvolt a kellő súly. A malomban aztán a rostálásnál kihullott, tehát nem került a lisztbe, hanem malompor lett belőle. Amint már említettem, a vásárló cégek előre kikötötték az átvehető búza minőségét, s ez a kikötés a szenzáloknak szólott. Persze, a gazos, üszkös, erősen konkolyos búzát a szenzál jóval olcsóbban szerezte meg, de viszont a cég nem vette át, illetve nem vette volna át. Ezen aztán úgy segített az agyafúrt szenzál, hogy megfelelő „ellenszolgáltatások" lejében a hajóban a hajósokkal elke vertette a rossz minőségű búzát a jó közé. Ezt persze csak akkor tehették meg, ha a,búzát öntve vitték. Hogy mikor jön az ilyen alja-búza, azt már előre jelezte a szenzál, s a hajósok nem hagyták egy tömegben, egy rétegben, hanem jól széjjel teregették, összekeverték a többivel. Persze, a cégek sem estek a fejük lágyára, hanem ezek ellen a tőlük is jól ismert praktikák ellen minden módon védekeztek, bár csak annyit jelenthetett nekik, mint elefántnak a szúnyogcsípés. A zsákolt búza minőségének a megvizsgálásáról, a stekkerezésről már szóltam. Megvizsgálták azonban az öntve érkezett búzát is. Persze, nemcsak úgy szemre, mert azzal nem sokra mentek volna, hiszen régi fogása minden eladónak, hogy fölülre teszi a javát, alulra meg a rosszát. Az is meglehetett volna, hogy a felső réteg olyan mélységig, ameddig karral le lehet nyúlni, kifogástalan gabonát tartalmaz, míg alatta, közel a fenékhez, tehát másfélkét méter mélységben pedig szemetet. Volt tehát olyan stekker is, melylyel le tudtak nyúlni egészen a hajó fenekéig, vagy olyan mélységig, ameddig akartak, s onnan vettek mustrát. Ez a stekker egy több, mint két méter hosszú vascső volt olyan szerkezettel, mely az alsó végének 37