Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)
mokzátonyokkal is a folyammérnökségek rendelkeztek. Az ilyen 'zátonyokból pakolt homokért nem kellett fizetni. Valószínűleg azért nem, fnert közérdek volt, hogy ,a ásások el ne. homokosod janak, s ezért a homokot elszállító hajók közhasznú munkát végeztek, Ahogy szaporodott a teher a hajón, olyan arányban növekedett a hajó merülése s egyúttal a víz nyomása. Űj hajónál ez nem ártott, de öregebb hajók embereire/Valóságos csapás volt, mert az elöregedett hajó a rothadó vagy elnyílt .varrásokon 26 keresztül ugyancsak eresztette befelé a vizet, azaz hévizeit, amint a hajósok nevezték ezt a csöppet se kívánatos folyamatot. A baj ott kezdődött, hogy a beszivárgó víz nem maradhatott a hajóban. Ki kellett onnan takarítani, hacsak azt nem akarták, hogy a hajó elüljön. Ez a víz-kitakarítás volt a hajósélet egyik legkeservesebb robotja. Anynyira fáztak tőle, hogy a már nagyon rozoga, super 21 után síró hajóra sokszor alig tudott a gazda embereket szegődtetni, pedig a legutolsó időben már nemigen lehetett a hajókban válogatni. A harmincas évek végén még meglévő négy hajó közül az egyik ilyen volt. Űgy festett, mintha Pató Pál lett volna a gazdája. Szétzüllött, megrokkant, hogy az ember azon csodálkozott, miképpen mernek véle elindulni. Ezen a hajón aztán nem volt az embereknek se éjjelük, se nappaluk, mert itt furtonfurt szivattyúztak. Már pedig ez a szivattyúzás meg vízmeregetés vederrel, hoszszúnyelű szapollyal^ 16 (III. tábla) meg ami csak kéz alá került, afféle ráadás-munka volt. Külön fizetség nem járt érte. Megszabott sorrendben mindenkire rákerült a sor nappal is, éjjel is. A hajóba szivárgó víz a vízhányóban gyűlt össze, amint ezt már az I. fejezetben elmondtam. Ezzel az ügyes megoldással elérték azt, hogy a hajóba bárhol beszivárgó vizet erről az egy helyről tudták eltávolítani. Régente, míg szivattyú nemigen került a fahajóra, kihányták a betolakodó vizet. Ettől a művelettől kapta maga a hely is a nevét: vízhányó. Hosszúnye.lű szapolyokkal, esetleg cserpávai 29 (III. tábla) vagy vedrekkel is hányták kifelé a vizet. Persze ez nehezebb munka volt a szivattyúzásnál is. De ezen is igyekeztek segíteni. Ha a hajó üres volt, vagy még csak annyit pakoltak rá, hogy nem merült a járóig, akkor a vizet nem kellett a vízhányóból a járón keresztül egyenesen a Tiszába hányni, hanem csak a vízhányóban a hajó oldalára szerelt szekrényekbe 30 ahonnan két, a hajó falába fúrt lyukon visszafolyt a folyóba. Persze, ha a hajó már mélyebben merült, nem lehetett a szekrényeket használni, s a két lyukat beciglizték 31 . Ilyenkor a vízhányó mindkét végén a nyeles szapollyal hányták vissza a vizet a Tiszába, vagy, ha vedrekkel is segítettek, akkor 26. VARKAS. A hajótestet alkotó deszkák közeinek mohával való eltömítése. A tömítésre iszkábákkal kb. kétujjnyi széles, vékony akácfaléeecskéket (színvesszőket) szögeztek. 427. SUPER. ílajóács. 28. SZAPOLY. Nyeles falapát-féle. A beszivárgott víz kimerítésére való. 29. CSERPA. Kisebb nyeles edény. 30. SZEKRÉNY. Belül, a fahajó oldalára erősített hosszúkás faládácska. Ebbe hánytak szapollyal a vizet, amely a hajó oldalába fúrt két lyukon folyt ki a folyóba. 31. BECIGLIZ. Fából faragott szöggel bever. 15
