Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

tek véle a hajó másik oldalára, pontosan szembe az előbbi mérés helyével, s ott is ugyanúgy végezték el a mérést. Amelyik oldalon kisebb merülést mutatott a hajó, oda dirigálták a terhet, mert az az oldal kevésbé volt megterhelve. Ugyanúgy végezték el az összehasonlító mérést a hajó orra és fara között is. Homokot különféle helyekről fuvaroztak Szolnokra vagy egyebüvé aszerint, hogy milyen minőségű homokra volt szükség. Kezdve a szolnoki, erősen agyagos és csak falazásra való homoktól, a füredi szemcsés, finom pucoló homokon keresztül a tarjáni remek kavicsig temérdek faj> tája volt a tiszai homoknak. Mentől közelebb van valamelyik hely a Tisza felső folyásához, annál nagyobbszemű homok rakódott le a laposain, mivel a felsőbb folyás gyorsabb vize a nagyobb kavicsokat is magával bírta sodorni. Az alsó folyás lusta mozgása már csak az erősen löszös, agyagos homokot szállítja. A szolnoki hajósok leggyakrabban a következő helyekről hoztak homokot: a szolnoki Marhaitató a vasúti hídon alul, az Ürmösi-ásás a hídon fölül, a Tiszapüspöki-ásás vagy más néven a Konyha-tanya (ti. az arra halászó bandák oda jártak főzni), a Zavatag Tiszadobán fölül, a Kincses-part Dobánál, a Vöcsök-lapos, a Cingei-sarok Taksonynál, örvény és Tiszafüred között a Varnyas-lapos, Füreden fölül a Hordó-lapos és .a Debreceni-ásás Dorogmánál. A különféle, betonból gyártott dologhoz sóderra volt szükség, mogyorónyi kavicsokkal kevert, nagyszemű, tiszta homokra. Sóderért a Kácsáspartra mentek Ároktőn fölül, de főleg Tiszakeszibe, mert ott volt a legjobb. Kavicsot pedig Tiszatarjánból, illetve a közvetlenül alatta levő Kótyé-szigetről hoztak. Szolnoktól lejjebb is van ugyan szebbnél-szebb homokos part. de az ottani homok minősége finomabb kőmíves munkára már nem felel meg. Ezért annak idején a szegedi hajók is Szolnokon fölül, az. előbb felsorolt helyekre jártak homokért vagy kavicsért. A homokot vagy kavicsot nem ingyen kapta a hajósgazda. Fizetni kellett érte az illető partrész tulajdonosának. Egységes ár nem volt, hanem időről-időre változott. Egy-egy hajórakomány homok árát egyrészt a hajó nagysága, másrészt a parttulajdonos szíve szabta meg. A füredi, gyönyörű homokkal borított lapos, a Varnyas-lapos birtokosa pl. nem volt nagyon kapzsi, s a két háború közötti időben megelégedett 10—15 pengővel egy hajó homokért. Hát ez igazán nem volt hagy összeg még akkor sem. (Körülbelül 2 köbméter füredi homok ára). A tiszakeszi part tulajdonosa már nem volt ilyen „ócsó János", mert volt szíve 30—50 pengőt is elkérni egy hajó sóderért. Ügy is volt, hogy valamelyik hajósgazda bérbevett egy partot egy esztendőre, illetve évről-évre újra, s aztán ő szedte az ott pakoló hajóktól a homokpénzt. így pl. legutóbb, a második világháború előtt Bedéék bérelték a füredi lapost, ahol az egész Tisza mente legfinomabb pucoló homokját, a híres füredi homokot rakta le a víz. Évi 300 pengő bért fizettek érte. Azokat a területeket, ahol a tiszai átvágások, az ún. ásások készültek, annak idején a terület egyes tulajdonosaitól megvették, s így közterületté váltak. Ezekkel a területekkel s így az ásásokban keletkezett ho14