Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)

Az oktatói munka társadalmi ellenőrzésének érdekes példájával is találkozunk a 18. századiban. Az egyházi jegyzőkönyv őrzi annak emlékét, hogy „az oskolás gyermekek közönséges megvizsgáltatására a szomszédos helységekből (Karcag) is jöttek arra érdemes személyek". A század utolsó jelentős tanügyi eseménye 1798-ban volt. Ekkor választották meg a külföldet járt Komáromi Gábort a „Fiú Oskola" első állandó professzorává, hogy azután 1809-ben újra visszaállítsák a változó rektorok rendszerét. A MIRHÖI GÁTÉPÍTÉS A század harmadik negyedének soha meg nem szűnő problémája volt az árvízszabályozás kérdése. Ez részben a Tisza szabályzatlanságáról, részben községünk földrajzi fekvéséből adódott. A Karcag és Kisújszállás közötti lapos ugyanis a Tisza árvizének rendes útja volt. A víz Pusztataskonynál a Tiszára merőlegesen álló keskeny mélyedésen — a Mirhó-fokon — szokott kitörni, majd 4—8 kilométer szélességben elöntötte a Gyolcs Laposát és a Kakaton, meg a Cinaderékon át Ömlött a Nagysárrétre. Karcag és Kisújszállás között akkor roppant mocsárvilág terpeszkedett, mely Kisújszállást három oldalról ölelte körül, úgy anynyiira, hogy a korabeli térképek tanúsága szerint a kisújszállási határ kétharmadát ingoványok borították. A mocsárvilág Karcag keleti oldalán északnak fordulva ellepte a kunmadarasi határ keleti részét is, s egészen Kunhegyes alá ért. Kisújszállás lakosságát a katasztrófa szélére sodorta ez a képtelen helyzet. Nenn csak arról van szó, hogy a szántóterületek összeszorultak, hanem airról is, hogy a kaszálók és legelők jórésze is használhatatlanná vált, és távoli megyékben kellett a jószág részére legelőt bérelni, így bérelték egy ideig a Békés megyei Sima és Csejt pusztákat, azután egy évtizednél tovább a daraksai pusztát, de béreltek pusztákat Heves és Szabolcs megyében is. Érthető, hogy Kisújszállás vezetői sürgették mindig legjobban a mirhói gát felépítését. Az első — valószínűleg nagyon primitív gátat — még 1754-ben építették. Ezt azonban az árvíz elsodorta, s a Tisza vize továbbra is szabadon garázdálkodott. Majd 1760-ban a kisújszállási tanács kezdeményezésére jött létre a „Mutus coalitio, ad extruendum Aggerem Mirhojanum" (Kölcsönös szövetség a Morhó-gát megépítésére.) Kisújszállás. Karcag, Kenderes és Kunhegyes között. A szövetség létrejöttét erőteljesen helyeselték a távolabbi községek és hathatósan támogatta Forgách János szalóki és kenderesi földesúr is, akinek a birtokain szintén sok kárt tett az árvíz. A kisújszállási elöljáróság a szomszédos községekhez írott levelében az összefogás szükségességét a következőkben indokolta: „...mivel Szalók és Taskony között lévő, Mirhó nevezetű fokon, minden esztendőben árvíz idején kiönteni szokott a Tisza vize, nem csak a szomszédságunkban lévő helységek földjeit posványosítja el, hanem a mi földeinknek nagyobb részét már annyira elfoglalta, s haszontalanná tette, hogy sem ekével, sem kaszával nem élhetjük, de ami nagyobb, barmainkkal sem járathatjuk, melyre való nézve, másoktól kénteleníttetünk barmainknak pusztát árendálni, lakosainknak nagy enervátiojával..." „...azért, ha a szomszéd helységek azon foknak megtöltésére consensust adni, s illendően segítséggel lenni is kívánnák, mi egész erővel concurrálni fogunk..." — Ez a felhívás 1760 novemberében készült, és még abban az esztendőben elkezdődött s talán be is fejeződött a 490 öl hosszúságú gát építése, melynek oldalát nyár és fűz dugványokkal ültették be. Tavasszal-ősszel pedig 60—70 szekér és 150 ember erősítette, ha 34