Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
jegyezni, hogy a zálogbaadás gondolata Kollonich Lipót esztergomi érsektől származik, aki nem csak eladatta az ősi magyar területeket, hanem a zálogbirtok jövedelméből fele arányban részesülni is kívánt. A fenti adásvételi szerződésben Kisújszállás nem szerepel, csak a puszták között van felsorolva „puszta Kisszállása", továbbá puszta „Kis és Tott Turgony." Érdekes megfigyelni, hogyan reagáltak az illetékesek a kerületek elzálogosítására. Esterházy Pál herceg, nádor, a kunok főbírája, két nappal a szerződés aláírása előtt 1702. március 20-án az alábbiakat írja a királynak: „Magyarországon eddig hallatlan, égbekiáltó iméltatlanságomat Felséged előtt feltárom. Ötven évi fáiradozásoím, hű szolgálatom után mostani vénség emire érdemtelenül megfosztani haliam magáimat a jászkun bíróságtól, ettől a hivataltól, melyet elődeim öt századon át viseltek. Mert, ha eladták, ugyan miféle bíráskodást gyakorolhatok rajtuk és mi fizetést húzhatok tőlük? Mivel érdemeltem meg, hogy világ csúfjára a lefokozás büntetését kényszerülök elviselni, kaján örömére Felséged ellenségeinek, akik ellen oly állhatatosan küzdöttem..." Mint a levélrészletből kitűnik, a felséges herceg nem annyira a kunokat fájlalja, hanem inkább az. évi 3000 arany tiszteletdíjat, valamint egyéb járandóságait. — Mennyivel magyarázóbb, mennyivel fájdalmasabb a kunok és jászok vezetőinek tiltakozása a véreik ellen elkövetett gyalázat ellen. 1702. május 27-én a Kunság képviselői, nemes Tóth György, Fazekas András, Sélley Mihály, Győrffy János úgy a maguk, valamint „...a nagykun kerületben székelő Igazi és bennelakó nemesek nevében ...azt jelentették ki, hogy nem állván ellen jelen birtokba vezetésnek és beiktatásnak, szabadjon nekik akkor, amikor kényelmes, lakásaikból kivándorolni."( a;3 ) A végső elkeseredésbe kergetett magyarság jaj szava ez, amely már csak a földönfutásban lát menedéket. — Egy év múlva aztán megindul a Rákóczi-szabadságharc, és a Jászkunság népe a Fejedelem zászlai alatt harcol sorsának megjavításáért, német és rác hordák pusztításait is inkább vállalva, imint a szolgaságot. — Az elzálogosítást egyébként az egész ország nemzeti sérelemnek vette. Ezt bizonyítja a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke 5. pontja. „A jászok és kunok, hajdúk és városaiknak kiváltságai, amenynyiben az ország törvényei ellenére sértettnek fognak találtatni, annyiban az országgyűlés jövőre orvosolni fogja azokat."( 24 ) A Lovagrend csak a béke helyreállása után tudta megkezdeni a kerületek hasznosítását. Azonban a számtisztek durva bánásmódja, a súlyos adóterhek a jászkunsági népet állandó elkeseredésben tartották. Folytonos panaszaik eredménye az 1715. évi XXXIV. te. E szerint a Lovagrendnek járó 500 000 rhénes forint visszafizetését felerészben a kincstár, felerészben az ország vállalta volna magára. A törvény végrehajtását azonban megakadályozta az 1715-ben kezdődő török háború. A harc és az elégedetlenség így tovább folytatódott. 1723-ban már azt tervezi a Kunság népe, nogy a zálogösszeg felét megfizetik maguk, ha a többit vállalná a király vagy az országgyűlés.. Eredmény 1 azonban most sem koronázza a fáradozásokat, mert a tehetetlen országgyűlés a saját törvényeinek sem képes érvényt szerezni. Az első változás-' 1731-ben történt. Ekkor ugyanis a Pesten építendő Invalidus kórház alapjából kifizették a Német Lovagrendet, és így legalább hazai intézmény lett a kerületek zálogbirtokosa. A kerületek ügyvitelét ezután egy királyi udvari commissióra bízták. A községek népe azonban nem sok hasznát látta a változásnak. Az Invalidusok ugyanis felemelték az adót és nem szüntették meg a 23. Dr. Kele József: A Jászkunság megváltása. Budapest, 1902. 50. o. 24. Dr. Kele fordítása, i. m. 63. o. 12
