Soós Imre: A jobbágyföld helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711-1770 – A Damjanich János Múzeum közleményei 1. (1958)

kikanyarította magának, a visszamaradt rosszabb földek után a jobbágyok a földközösségi sorsolások alkalmával nem nagyon kapkodtak. Okuk volt aittól félni, hogy az elégtelen termésből nem bírják majd a kétféle dézsmát és terményszolgáltatásokat a földesúrnak, papnak, súlyos pénzadót az államnak, vármegyének és községnek- megtéríteni és ezen felül saját megélhetésüket biztosítani. Egyesek egyáltalán nem vállaltak jobbágyföldet, mások csökkentették igásállataik számát és a felvállalt földek terjedelmét. A tiszafürediek az úrbérrendezés során földjeik terméketlensége miatt egyáltalán nem akartak telkeket felvállalni, hivatalos szigorral, fenyegetésekkel kellett azokat rájuk erőltetni. Ilyen okok folytán alakultak ki ezen tájon a paraszti törpegazdaságok, igátlan gyalogszeresek, földnélküli agrárproletárok rétege, kik a módosabbaknál végzett mezőgazdasági munkából, halászatból, szőlőmunkából éltek. A legnagyobb szőlőművelő települések Heves és Külső Szolnok megyében egyúttal a legnagyobb proletártelepülések is, a zsellérség számaránya a kettős megye különböző tájrészei közül a szolnoki Tiszatájon a legnagyobb. A földközösség rendszerében a jobbágy évenkint szabadon dönt arról, hogy mennyi földet vállaljon, s ehhez képest mennyi igásökröt tartson. Ha az adózásokkal, robotokkal terhelt silány földek nem ígérnek számára jövedelmező aratást, kevesebbet vállal fel belőlük. Ilyenkor a földesurat az a veszély fenyegeti, hogy a földek egy része művelés nélkül marad, ő maga elesik az utánuk járó szolgáltatásoktól. Ezért megszünteti a földközösséget és a jobbágyföldek felvállalásában eddig gyakorolt szabadságot, a végrehajtott telekszabályozással pedig végleg jobbágyai nyakába varrja, rájuk erőlteti a rossz földeket;, ezzel minden időkre biztosítja a maga számára a földekből eredő feudális bevételeket, még arra az esetre is, ha a jobbágy a rossz földekből alig tud valamelyes termést betakarítani. Az adózások alapja ettől kezdve az igásökrök számától és a jobbágy egyéni elhatározásától függetlenített szabályos, vagy ekéstelek. A telekszabályozásról, regulációról a 18. század közepén sok szó esik. Mindez azért volt, hogy a határ jó és közeli földjeit a majorságok számára táblásítva, a jobbágyokra lehessen erőltetni a fönnmaradó rossz vagy távoli határrészeket. A földesúr a majorföldek kihasításával mindig kész helyzet elé tudja állítani jobbágyait. így a jobbágyközség külön földesúri telekszabályozás nélkül is rákényszerül az évenkénti újraosztás abbahagyására. Ilyenkor a legutoljára kiosztott földek vésleg hozzárögződnek a belső telekhez, telekszabáiyozás nélkül is létrejön az ekéstelek. Az a tudat, hogy egv-egy földdarab most már mindig a sajátja marad, arra ösztönzi a jobbágyot, hogy intenzívebb megmunkálással biztosítsa a nagyobb termést. Ez volt a haszna, egyetlen korrek18 í