Soós Imre: A jobbágyföld helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711-1770 – A Damjanich János Múzeum közleményei 1. (1958)

tívuíTrf» és gyakran ösztönzője is a földek egyéni használatára való áttérésnek. A termékeny talajú falvakban a jobbágyfóld birtoklásformáinak fejlődése ezzel ellentétes irányt vett. Itt a földesúrnak a földközösség fenntartása áll érdekében. A jó és bőséges földet szívesen vállalja fel a jobbágy, az évi nyereség gazdasága területének növelésére ösztönzi, az új földek felvállalásával pedig arányosan növeli földesura jövedelmeit is. A Heves környékén elterülő földközösségi falvak vízmentes, termékeny talaján a jobbágy a gabonatermesztésből meg tud élni, a homoki szőlőt még 1770 táján sem telepíti meg. Alig van itt földnélküli jobbágy, a gazdaságok szántóterjedelme nagyobb, mint a szolnoki Tiszatájon. Ha a jobbágyfalu nem egy, hanem több földesúr kezén volt, akkor a tetókszabólyozás rendszerint a földesúri birtokközösség megszüntetéséhez kapcsolódott s gyakran követte ezeket a műveleteiket az új úrbéri szerződés kiadása. A szerződés arra volt" jó mindkét fél szempontjából, hogy a jobbágyok készpénzben válthassák meg a robotot, dézsmát, terményszolgáltatásokat, konyhára valót, vagy pedig pénzbeli árendát adjanak a földesúrtól bérbevett puszták, majorföldek használatáért. Az elvileg „kétoldali" megállapodás azonban nagyon gyakran egyoldalú földesúri akaratnyilvánítássá válik, a jobbágyság kénytelen „szerződni". A szerződés célja ilyen esetben ugyanaz, mint a telekszabályozásé: rossz terméstől, árvíztől, mindenféle gazdasági kockázattól függetleníteni, biztos pénzre átváltani a földesúr feudális bevételeit. Ugyanez a szándék vezette Mária Teréziát is, amikor az állami adó biztos alapokra helyezése érdekében országosan is végrehajtotta a telekszabályozást, mindenütt megszüntette a földközösséget, behozta a szabályos telekrendszert. Ez a szabályozás, melyet Mária Terézia úrbérrendezése néven ismerünk, Heves és Külső Szolnok megyék területén 1770/71-ben ment végbe. MÁRIA TERÉZIA 1770/71. ÉVI ÚRBÉRRENDEZÉSE. Az úrbérrendezés célja olyan szabályzat — urbárium — elkészítése volt, mely pontosan meghatározza a jobbágytelek belső és külső tartozékait, és azokkal arányosan írja elő a jobbágy által a földesúr részére fizetendő pénzbeli, terménybeli és robotszolgáltatásokat. Mária Terézia 1767 január 13-án kiadott végleges úrbéri rendelete szerint az eszmei adóalap a szabályos egész telek, melynek szántó- és rét-tartozékai a helyi viszonyokhoz, a földek fekvéséhez és minőségéhez képest, megyénkint és községenkint különböző kiterjedésűek lehetnek, s terjedelmüket megyénkint állapítják meg. A belső egész telek mindenütt egyformán egy kis hold. A hold kiterjedése két pozsonyi mérő vetőmagot befogadó terület, vagyis a föld termékenysége szerint 1100—1200—1300 19