Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Raczky Pál: Az első paraszti falvak a Közép-Tisza-vidéken az újkőkor elején (Szajol-Felsőföld települése)

között egy 7,5x4,5 m nagyságú ház maradványait sikerült feltárni: a faltapasztás kiégett és összedőlt 20—30 cm vastag omladékát, valamint ez alatt az egykori padlószintet a teljes berendezéssel együtt. A kiégett tapasztásdarabok kitűnően megőrizték a ház felépítményének szerkezetét, a padlószinten pedig jól kirajzolódtak a falat merevítő, illetve a tetőszerkezetet tartó oszlopok nyomai. A régészeti maradványokat négyzethálórendszerben dokumentáltuk, s így a felszedést követő restaurálás után egyértelműen rekonstruálni lehetett a ház építési szerkezetét, ráadásul annak tárgyait, eszközkészletét is. Az épület téglalap alaprajzú volt és két helyiségből állt, DNy-i részén kis kiugró bejárati rész csatlakozott a hosszanti oidalhoz. Érdemes hangsúlyozni, hogy a mindenkori házformában többek között határozottan megnyilvánul az egykori lakók életmódja, gazdálkodástípusa. így általában a kerek alaprajzú épületek a kevésbé helyhez kötött életmódhoz kapcsolódnak, míg a négyszögletes változatok a tartósabb megtelepedéssel függnek össze. A szajoli ház felmenő falát 8—10 cm átmérőjű cölöpök képezték, amelynek közeit nád és sás töltötte ki, ezt helyenként vízszintesen keresztkötésekkel is rögzítették. E vázat kívülről-belülről 10—15 cm vastag agyagtapasztással borították be, s így jött létre az időjárás viszontagságainak ellenálló, és viszonylag jó hőszigetelő „paticsfal", amely a Kárpát-medence újkőkorában általánosan használt technológiaként ismert. Talán érdemes megjegyezni, hogy a Mediterráneumban a ház nyersanyagának nagyobb részét az agyag alkotta, főként vályogtégla formájában, de más rokon falazási technikák is előfordultak (pl. vert fal stb.). Ezek a masszívan megformált falak alkalmasak voltak arra, hogy a tetőszerkezet súlyát minden más alátámasztás nélkül hordozzák. A Balkánon északra haladva, az évi csapadékátlag növekedésével együtt szükségszerűen szorult háttérbe az agyag, és került előtérbe a fa a házak építési nyersanyagában. Ez a törvényszerűség világosan látszik, ha a közép-európai korai neolitikum főként farönkökből épített hosszú téglalap alakú házait tekintjük, mint a csapadékos időjárásra adott legoptimálisabb választ. Mindez azt eredményezte, hogy 3. kép. A szajol-felsőföldi újkőkori ház rekonstrukciója 25