Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Raczky Pál: Az első paraszti falvak a Közép-Tisza-vidéken az újkőkor elején (Szajol-Felsőföld települése)

4. kép. Zsugorított csontváz maradványa a szajol-felsőföldi újkőkori házban a Balkántól északra a tetőácsolat alátámasztását statikailag külön szerkezeti elemekkel kellett megoldani, azaz a falat merevítő oszlopoknak kellett hordozni a tető vázát is. Ilyen szempontból határozottan átmeneti technikai megoldásnak tekinthető az alföldi paticsfal, amelyben az agyag és a fa, illetve az egyéb szerves anyagok közel azonos arányban találhatók. A csúcsos sátortető hosszanti élén futó merevítést, a szelement e

gye

gy nagyobb átmérőjű oszlop támasztotta alá a ház közepén, a tetőt pedig nád, sás és falomb fedte. A Közel-Kelet és az Égeikum lapos tetőmegoldásai az ottani, viszonylag szárazabb klímának feleltek meg jól. Az intenzívebb csapadék és főleg a hó szükségszerűen követelte meg a csúcsos sátortető-szerkezeteket, s így Délkelet-Európában minél északabbra haladunk, annál meredekebb szög jellemző a sátortetők csúcsszögére, aminek mai napig érvényes szabályát éppen az alpesi típusú házak illusztrálják világosan. A Kárpát-medence újkőkori építészetére legáltalánosabban a 90 fok körüli sátortetőszög a jellemző — így valószínűleg a szajoli házakra is —•, ami ismét e terület átmeneti jellegét bizonyítja Európában. A szajoli ház ÉNy-i sarkában, a padlón egy fiatal női csontváz feküdt jobb oldalán zsugorítva, közelítőleg K—Ny-i tájolással. Valószínűleg az épületet éppen e sír miatt hagyták el lakói, miután az akkor szokásos temetési rítus szerint elhelyezett 26