Szabó István szerk.: Városi polgárok a századelőn (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó István: Városi polgárok a századelőn

Patay Mihály: Menyegzős pár (Papír, fametszet; 335x230 mm; J.j.l. a nyomaton: „ PM 939 "; DJM Ltsz.: 63.8.12.) mivel anyagi erejük a kapitalista viszonyokhoz való alkalmazkodásuk, reagálásképtelenségük miatt hanyatlóban volt, rá voltak utalva a hivatali jövedelmekre. Az új megye különféle régióiból Szolnokra igyekvő magasabb rangú, jobb-márkásabb hangzású, de hivatalviselésre kényszerülő nemesi családok tagjai szolgálatuk idejére átmenetileg a megyeházán vagy más hivatali intézményekben kaptak lakást, a többiek pedig módos gazdák lakásaiban lettek bérlőkké. Közvetlenül a betelepülésükkor még nem foghattak építkezésekbe, s így magán házaikkal, egyéni ízlésvilágukkal nem is színezték a város külső arculatát. Vezető szerepük, hivatali pozíciójuk azonban megjelenésük pillanatától kezdve tekintélyt biztosított szá18 mukra, minek következtében életformájuk külsőségekben követésre ösztönző hatást gyakorolt nemcsak a nagyipari és pénzemberekre, hanem a város ősi magját, a tősgyökeres szolnokiakat jelentő virilista gazdag parasztságra is. Jellemző például az, ahogy az 1870-es évektől megváltozik a gazdag parasztság férfi, kisebb mértékben női viselete. „Városunk népét, — írja az 1880-as évekről dr. Vörös István — ha kihúzza magát gálába, méltán megcsodálják az ide vetődő idegenek. Lányokon, menyecskéken suhog a nehéz selyem fejük búbjától le a sarkukig. A férfiak finom, fekete szövet, vagy posztó ruháját ezüstgombok, selyem vitéz-kötés és asztrahán-prém díszíti... Nem ősi viselet, nem is régi divat Szolnokon a selyem viganó, se az ezüst pitykés mente. Pedig sokan azt tartják. Jó emberöltővel ezelőtt, a 70-es években már akadt, de fehér veréb számba ment még módos gazda házánál is a selyem ruha. Akinek volt, az sem vette fel csak kétszer egy esztendőben: húsvétkor, meg pünkösdkor. Megtette akkoriban a kázsmír is ünneplőnek. A 80-as években már nem kellett Pesten vásárolni, mert helyben is meg lehetett venni a selymet, sőt válogatni is lehetett köztük a kereskedőknél. Futotta a mód is akkoriban, lassan tehát annyira felkapott lett, hogy nem is tekintették gazdalánynak, aki nem selyembe ment az ünnepi misére. Megjegyzendő az is, hogy nem a paraszt gazda-lányok, hanem a jobb módú iparosok lányai és asszonyai jártak először selyemben. Tőlük átvett divat a gyöngyös főkötő mintájára viselt szalagos, selyem menyecske főkötő is. De egy öltözővel egy lány sem érte be: kellett a fekete selyem mellé világos alapon rózsás mintájú, búzavirág-kék alapon plüss betétes, színes, virágos és még ki tudná felsorolni hányféle színű és mintájú! De futotta is a mód.