Szabó István szerk.: Városi polgárok a századelőn (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó István: Városi polgárok a századelőn

kalmakat kínál a fejlődő megyeközpont. Hozzunk hát erre is egy hiteles példát, amely nem más, mint egy földátruházási szerződés, amelynek aláírója két besenyszögi lakos, Danyi István és az egykor ugyancsak idevaló, de állásvállalása miatt már Szolnokra behúzódó Mészáros Mihály, aki vármegyei altisztként kapja havi járandóságát Szolnokon, s e lekötöttsége miatt már nem tudja falubeli földjét haszonnal művelni. Ezért inkább szabadul tőle. „FÖLDATRUHÁZÁSI NYILATKOZAT Mészáros Mihály szolnoki lakos jelenleg vármegyei altiszt ezennel kinyilatkoztatom, hogy Besenyszög községben az O.F.B. által juttatott és a Besenyszög 1997sz. birtokívben 1951/8/helyrajzi szám alatt felvett 2. kat. hold vagyonváltsági földemről lemondok Danyi István besenyszögi lakos javára. Átadó Mészáros Mihály viselem a hátralékos községi adókat, átvevő Danyi István pedig viselem a községi adókon kívül álló összes hátralékos terheket, valamint a vagyonváltsági árat is. Miután csupán ezen költségek képezik az átruházás tárgyát, ennélfogva üzérkedés esete nem forog fenn. " Ilyen és hozzá hasonló, rendszeresen ismétlődő esetek következtében a város lakossága 37.520 főről (ez Szandaszőlős nélküli adat 1879-ből) 1900-ra már 46.275 főre dalmahodott. A század első évtizedében 599 fő vándorolt be a városba, a második évtizedben pedig 3.008ra nő a jövevények száma. Akik elsősorban a kereskedők és iparűzők számát növelték. Hiszen az 1879-es évben regisztrált 357 önálló ipart gyakorló mesterek száma 1913-ra több mint kétszeresére növekedett (974), a folyamatosan működésbe lépő nagyipari üzemek, kezdve az 1856-ban beindított Járműjavítóval, folytatva a kor egyik legmodernebb malomipari vállalatával, a Szent István hengerműmalom és gőzfűrészteleppel (1860), az 1864-ben létesült dohánybeváltóval, az 1910-ben létesített Téglagyárral és az 1914-ben termelni kezdő cukorgyárral: számtalan iparból élő embernek adott megélhetési lehetőséget. S ha mindehhez hozzá számítjuk a hasonló felfutást mutató áru forgalmazó-, és kereskedői létszámot, s figyelembe vesszük a határ szűke miatt továbbra sem bővíthető gazdálkodásra alkalmas területbezártságot: nyilvánvaló, hogy a korábbi, nagyjából egyenlő nagyságú paraszt-iparos (kereskedő) arány az utóbbiak gyarapodását mutatja. Vagyis annak a rétegnek a számbeli növekedését, akik inkább taroznak a polgárosodást képviselő lakossági csoporthoz, s inkább jelzői számbeli többségükkel is az urbanizálódásnak, mint a föld művesei. S ha urbanizálódásról, polgárosodásról esik szó, nem szabad megfeledkezni a mintaadó rétegekről sem. A megyeszékhellyé válás alakította új helyzetben ugyanis társadalmilag is átszíneződik a város. Új elemként jelenik meg a megyemegalakulást követően a nemesi hagyományokkal rendelkező földbirtokos réteg, mely addig a város katonai jellege, kincstári minősége és szűkös mezőgazdasági területei miatt úgyszólván teljesen hiányzott. Most viszont a megyeszékhelyi hivatalok idevonzottak őket, s 17