Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó László: Gazdálkodás a Közép-Tisza vidéken a 19-20. században

radt. Vannak persze olyan eredmények is, mint a Bolza család tiszakürti arborétuma (ugyanez a család telepítette a szarvasit is), de ez a parasztság számára nem sokat jelentett, legfeljebb annyit, hogy innen kertjükbe virágtöveket vittek, szinesítve ezzel a paraszti kiskertet. A történeti birtokos nemes családok egy része a század hatvanas éveitől, úgymond megszabadult birtokaitól, illetve haszonbérlőknek adta ki, s csak jövedelmét élvezte, sokan Budapestre költöztek kúriájukat is elhagyva, eladva. Tiszafüreden így tűnik fel a Léderer és Czeizler család, Tiszaföldváron a Kövér, Cibakházán a Sváb, Tiszainokán a Haraszti, Tiszaföldváron a Schweiger család, s mások más községekben, városokban, akik új módszerekkel kezdenek gazdálkodni. Az 1935-ös gazdacímtár pl. kiemeli a Kohner család szászberki szarvasmarha és lótenyészetét, az Almássyak pusztapói, a B ágiak kengyeli állattenyésztését, a tiszaföldvári Kövér család tehenészetét, minőségi fajtajellegét. Jeles a tiszaföldvári Schweiger család szőlészete és borászata, hogy csak néhány kiragadott példát hozzunk. De híressé vált, s a falu ma is erről nevezetes a nagykörűi germensdorfí cseresznye, amelyet egy helyi birtokos Pertovay nemesített, s terjesztett el a lakosság körében. Ma cseresznye fesztiválok vannak, nagy idegenforgalmi érdeklődés mellett. De megemlíthetjük még a parasztok által kifejlesztett jászdózsai fokhagymát vagy a jászladányi minőségi libát. A fellendülő úri vagy bérlői újítások hatottak vagy hathattak volna a paraszti gazdaságokra is, de anyagiak miatt nem tudtak gazdálkodásukon igazán fordítani a második világháborúig, aztán meg nem lehetett. Megemlítjük még Csépát, lótartásáról nevezetes nemes községet, ahol szinte táj fajtát alakítottak ki (a nemesek insurrekciójuk miatt inkább lovat tartottak, s ez volt munkaállatuk is). De, hogy elébe menjünk a dolgoknak, s szóljunk a közelmúltról is e helyen, említünk néhány későbbi adatot is. Jeles központok alakultak ki később is, pl. a jászboldogházi termelőszövetkezet tehenészete, amely a korábbi fajtákra és a tanyai állattartásra épített, vagy Tiszaörs-Nagyiván, ahol a szürke magyar gulya fenntarásáról gondoskodott a termelőszövetkezet. És itt van újabban a háború elpusztította rackajuhnyáj újraélesztése, amit Szabó Mihály, a jeles karcagi fazekas mester nemesített, s támasztott fel szinte haló poraiból. Ugyanígy fogta a város pártját Ducza Lajos polgármester és a szövetkezet segítségével Kisújszálláson a lótenyésztésnek, ahol a ménes úton van már egy jobb minőség felé. A Tisza mentét az SZMNA három jól elkülünő részre osztja néprajzilag. Erről a bevezetőben szó volt, de itt újra megismételjük. Ez pedig Tiszafüred környéke (a megyéhez 1950-ben csatolták), Szolnok és vonzáskörzete (középkori gyökerei vannak, ám gyakorlatilag ez nem változott még akkor sem, midőn Szolnok városa megyeszékhely lett), s a Tiszazug, mely a Körös-Tisza összefolyásánál bezárt kistájat jelent. Központja a Nagykunsághoz tartozó Kunszentmárton, s ma tiszazugiaknak mondják magukat a kunszentmártoni kirajzású mesterszállásiak, a soha ide nem tartozott öcsödiek is és más olyan települések, amelyek tanyai központként kezdték életüket (pl. Kungyalu, Kuncsorba). Éppen ezért megyénk tájai az átfedések miatt igen bonyolultak. Persze a kulturális kapcsolatok kimutathatóak, s ez egyszerűsíti is a kérdést. 70