Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Gulyás Éva: Mesterségek művészete - Népművészet Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Zöld mázas boroskancsók, melyet M. Szabó Péter és Tóth Mihály hódmezővásárhelyi fazekasok ajándékoztak a mezőtúri fazekas céhnek 1836-ban, amikor a céhbe való felvételüket kérték (Túri Fazekas Múzeum tulajdona, Mezőtúr) Mezőtúrra, így Tokody János és Sándor 1876-ban és a mázas technikát, az írókázást terjesztették a helyi fazekasok között. Tokody Sándor később 1882-ben visszaköltözött Vásárhelyre és mint az egyik legtehetségesebb fazekasról emlékezik meg róla Kiss Lajos. A mezőtúri mázas kerámiát stílusbeli sajátosságaik (szín, forma, ornamentika) alapján Kresz Mária osztotta korszakokra. Az 1850-es évektől Zöld mázas butykoskorsó 1858-ból, Mezőtúr (Szo: 81.100.1.) szinte évizedenként másmás stílussal kísérleteztek a fazekasok, míg végre az 1880-90-es évekre kiérlelődött önálló stílusuk. Az 1850-es években zöld mázas edényeket készítettek, mely rézoxidból készült átlátszó zöld máz volt és máz alatti fekete írókázás díszítette. Az írókázáshoz használt fekete mázat a mangántartalmú borostyán szolgáltatta, melyet a határbeli szikes legelőkön szedtek. A korai zöld mázas edények ornamentikája még sok hasonlóságot mutat a fekete kerámiák díszítményrendszerével (vonalas díszítés, palmetta). Az 1860-as évektől színesebbé válnak az edények. A fehér alapszínre vörös és zöld írókázás kerül. Az ebből a korszakból ránkmaradt edények zöme butykoskorsó, melynek falát körbefutó különálló virágminták díszítik. E korszak korai emlékei a mihókok, az emberfejü boroskancsók, melynek K. Nagy Gábor fazekas volt nagy értője. Abból a fentebb említett K. Nagy családból származott, akik a mázas festés helyi meghonosításában fontos szerepet játszottak. Később