dr. Kertész Róbert: Főtértörténet (A Damjanich János Múzeum kiállításvezetői, 1998)

GULYÁS KATALIN: FŐTÉRTÖRTÉNET

Litzner János 1787-ben készített térképén már jól kivehető a ter akkori formája: a Tófenék nevű vízállás (nevét a mai Tófenék utca őrzi) vizét az egykori városárkon (a mai Szigligeti utca vonalán) a Tiszába vezető értől kiindulva, Ny-i irányban hosszan elnyúló, kb. a mai útkereszteződésig terjedő háromszög (3. kép). 1805-ig itt zajlottak az országos vásárok, ezután már csupán a hetipiacok, ekkor helyezték át ugyanis a vásárteret a város közepéről a mindinkább beépülő szérűskertes övezet szélére, az ún. Görögök kápolnájához, azaz a mai Eötvös tér és környékére. 1811 -ben Koczka Jakab kőművesmester és Tunkl Ferenc Kamarai ácsmester új városházát emeltek, melynek falaiban a vár elbontott kapujának köveit is felhasználták. A földszintes saroképületben több bolthelyiség is helyet kapott (4. kép). Az 1830 körül készült városábrázoláson (Lehnhardt Sámuel munkája) a földszintes házak közül nem emelkedik ki, csupán az 1821-ben állított barokk Szentháromság szobor jelzi a főtér helyét (5. kép). Szolnok legjelesebb épületei ez időben: a Fehérlő Fogadó, melyben több más történelmi nagyság mellett 1845-ben Széchenyi István is megfordult és a városháza, melynek udvarán, s előtte a főtéren, 1848 őszi toborzóútja idején Kossuth tartott lelkesítő beszédeket. A következő évtizedekben a Szolnokra látogató külföldi és magyar festők számára vászonra kínálkozó látványosság volt a város piaca, így számos művészileg igényes, s történetileg is hiteles ábrázolással rendelkezünk a főtérről a XIX. század második feléből. A. Pettenkofen megörökítette az esőben ázó, sarat taposó piacozókat, s a széles árkot, melyet fapallók hidaltak át (6. kép). Egy másik festményén a tér közepét uraló Szentháromság szobor hátterében gémeskút nyújtja magasba ostorát (7. kép), melynek vize a piacozók és a szekereiket vontató lovak szomját olthatta. Dokumentumok tanúsítják, hogy a városi Szépítő Bizottmány már 1851-ben javasolta a piacon éktelenkedő két gémeskút szivattyús kutakká való átalakítását, ez azonban csak 20 év múlva valósult meg. Az épületek minden képen feltűnő, jellegzetesen meredek (valószínűleg zsindelyborítású) tetői a helybeli ácsok mesterségbeli tudását dicsérik. J.G. Raffalt piac-képének előterében fapadokból készült „járdák" keresztezik egymást (8. kép). 1860-ban a korszak sikeres szolnoki vállalkozója, Obermeyer Lajos a főtéren a városházával átellenben építtette fel a város második emeletes épületét, a későklasszicista Magyar Király Szállodát - amely ma a Damjanich János Múzeumnak ad otthont.