Földvári Füge, 1998 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1998-12-09 / 25. szám

60 éve diplomázott Tudatom azokkal, akik barátaim, kedves kolleganőim, kollegáim, nagyon szeretett volt diákjaim, hogy 1998. év december hó 4-én megkaptam a gyé­mántoklevelet Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettu­dományi Karának dékánusától. Már csak azon szorítsanak, hogy megéljem a következő öt évet is, és akkor kapom majd vagy a rubin, vagy a vasoklevelet. S ezzel szeretném befejezni nehéz küzdelmekkel teli tanári pályámat, nagyon gazdag, nagyon sok munkával járó életemet, s ha látjátok majd kopjafámat, egy-egy szál vadvirágot tegyenek mellé! Addig is bízva az életben "csinálom" a Tiszazug nevű mezotáj művelődéstörténetét és földrajzi érdekességeit: az omegakanyarulatokat, ezek dél felé való lecsúszását a Csongrád-Szentes-i pannon süllyedék felé, az Ős-Tisza nyomait, az övzátonyokat és a sarlólapo­sokat, a fokokat és a Tiszazug óriásmeandereit, stb. Már túl vagyok az 1000. lapon, remélem , még elérem a 2000. lapot. Isten éltessen mindenkit, aki jótét lélekkel gondol rám, éljen nagyon hosszú életet, boldogan és szerencsésen családja körében. Legyen megelégedve azzal, amilye van, amiért megdolgozott! Ezt kívánja dr. Varga Lajos gyémántokleveles gimnáziumi tanár TISZAFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1998. DECEMBER 10-ÉN DU. 15 ÓRAKOR TARTJA Az ülés helye: Városi Polgármesteri Hivatal ülésterme /Bajcsy Zs. út 2./ NAPIRENDEK: 1. Tájékoztató a két ülés között történt eseményekről 2. Az 1999. évi költségvetési koncepció elfogadása 3. Beszámoló az 1998. évi költségvetés III. negyedévi teljesítéséről 4. Értékpapírok eladása 5. Szociálpolitikai rendeletek 6. Pénzmaradvány felosztása 7. Közmeghallgatás idejének és témájának meghatározása 8. Helyi adórendelet módosítása 9. KHT. felügyelő bizottsági tag megválasztása Zárt ülés: 10. Fellebbezés elbírálása A testületi ülés /a zárt ülés kivételével/ mindenki számára nyilvánosak. Polgármesterünk első hónapja november 02. Részt vettünk a jegyzőnővel Szolnokon a helyi Tüzép telep árverésén. A telepet végül Nagy Ferenc helyi vállalkozó vette meg. november 03. A Tiszazugi Települések Szövetsége so­ros ülésén vettem részt. Újraválasztot­tuk a társulás vezetését, november 11. A szolnoki PIETAS Kereskedelmi, Szolgáltató és Temetkezési Bt. munka­társaival találkoztam. Érdeklődtek ter­veink felől a ravatalozó megépülte utáni üzemeltetésről és temetőkeze­lésről. Felkínálták szolgáltatásaikat, várva pályázatkiírásunkat. A ravatalozó építésével kapcsolatosan végeztünk egyeztetést a kivitelezővel és a műszaki ellenőrrel, november 12. Délelőtt a TAKISZ szolnoki előkészítő értekezletén vettem részt, ahol tájékoz­tatót hallottunk az 1999-es költségve­tésre vonatkozó eddigi ismeretekről. Délután a Közép-Tiszai Vízügyi Igaz­gatóság tartott tájékoztatást. 17 órakor a Városi Művelődési Ház­ban két művész kiállításának megnyi­tóján vettem részt, november 18. A helyi vállalkozókkal találkozót szer­veztünk, ahol rövid tájékoztatót tar­tottunk a sportegyesületek következő évi költségvetési támogatási tervünk­ről. Kértük a vállalkozók támogatását az eredményesebb sportmunkához, november 19. A Tiszazugi Települések Szövetsége kunszentmártoni ülésén vettem részt. Döntés született a térségi adatátviteli rendszer kiépítésére benyújtott pályá­zaton nyert pénz felhasználásáról. A rendszerhez tartozóan kapunk egy komplett - önállóan is használható - számítógépet, november 21. Részt vettem a városi Polgárőr Egye­sület ülésén, november 23. Részt vettem az OTP Jász-Nagykun Szolnok Megyei Igazgatósága megyei "Önkormányzati szakmai nap "-ján, a- Itol több tájékoztató hangzott el az 1999-es költségvetés előkészítésével kapcsolatban, november 24. A "pedagógiai szakszolgálat" térségi feladatainak szervezése érdekében tar­tottunk egy megbeszélést a környező települések polgármestereivel.

Next

/
Thumbnails
Contents