Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-10-01 / 7. szám
4 Földvár 1999. október Merre tart Tiszaföldvár egészségügyi ellátása? Beteg az egészségügyünk (is). Ez nem képzavar, hanem diagnózis. Sok más mellett, ez is gyógyításra szorul. Cikkünk szerzője régóta dolgozik az egészségügyben. Most leírta gondolatait városunk egészségügyi ellátásának kilátásairól. Ez is egy diagnózis, de lehet más megközelítés is. Lényeg az, hogy a beteg megmaradjon! Ha az egészségügy dolgozói, "élvezői" leírják véleményüket, talán teljesebb képet kaphatunk városunk egészségügyéről. Az írás megállapításai nincsenek kőbe vésve, nem tartalmaznak megdönthetetlen igazságokat. A hír igaz, a vélemény szabad! a felelős szerkesztő A közíró illendőség azt kívánná, hogy a bevezetőben írjak általában a magyar egészségügy helyzetéről, várható útirányáról, de ha ebben az óriási, szinte áttekinthetetlen anyagba belefognék, nem jutna lapoldal a városunk egészségügyére. Kénytelen vagyok ezért csak a tiszaföldvári helyzetre szorítkozni, igyekszem érthetően és egyszerűen leírni az aktuális állapotot és ebből józan ésszel és némi szakismerettel kikövetkeztetni a jövőt. A magyar beteget három lépcsős egészségügyi szervezet látja el: az alapellátás, a szakorvosi és a fekvőbeteg ellátás. A helyi önkormányzat általában az alapellátásért felelős, ehhez tartozik a családorvosi ellátás, a gyermekorvosi, a fogorvosi ellátás és a védőnői szervezet. A szakorvosi /rendelő-intézeti/, valamint a fekvőbeteg ellátást az egy lépcsővel magasabban lévő megyei önkormányzat tartja fent és teljesíti a területi ellátási kötelezettségét. Fontos tudni, hogy a területi ellátási kötelezettséget nem köteles minden állampolgár lakóhelyén teljesíteni. Városunk lakói számára ez az ellátás általában Szolnokon történik. Minden magára valamit adó, a választókért felelősséget érző önkormányzat arra törekszik, hogy az egyébként igen szigorú jogi és szervezeti keretek között igyekezzék módot találni arra, hogy minél szélesebb körű, lehetőleg helyben biztosított egészségügyi ellátást nyújtson a polgároknak. Ez nem könnyű feladat. Az egészségbiztosítási finanszírozás nagyon szűk mozgásteret enged és a magyar egészségügyben néhány éve egyre súlyosabbá váló működtetési gondok miatt a szegényedő önkormányzatok mindinkább arra törekszenek, hogy szabaduljanak kötelezettségeiktől. Ilyen körülmények között szükségképpén romlik a viszony az önkormányzat, illetve a hivatal és az egészségügyi ellátás szereplői között. Városunkban évtizedekre visszanyúló hagyománya van a tanácsi, később önkormányzati vezetés és az egészségügyi szervezet rossz viszonyának. A hatvanas évektől alakult ki az a sajátos "tanácsi gondolkodás", hogy az orvos, a védőnő, az ápolónő legyen hálás, hogy a "gazdag" Tiszaföldváron dolgozhat és ne igényeljen egy jó szót sem a munkájáért, úgymond " a lakos majd úgyis megfizeti". Minőségi fejlesztésre nem volt igazán törekvés, így aztán amíg a hasonló nagyságú Kunszentmártonban és a kisebb Martfűn szakorvosi ellátást alakítottak ki, városunkban lepusztult orvosi rendelők, omladozó tanácsi helyiségek "szolgálták" a lakosságot. Mindehhez még társult egy jó adag ellenséges közöny is. Csak egy jellemző adat: az 1965-1972-ig felépült szülőotthont a Járási Tanács erőltette Tiszaföldvárra, az objektum társadalmi munkából épült, amihez a helyi tanács - nem tévedés - 100.000 Ft-tal járult hozzá. A tüdőgondozó hajdani épületét is a Lenin MgTsz építette fel a lakosság számára. Ez a begyepesedett szemlélet, sajnos a rendszerváltás után is megmaradt. Az ebben az időben felépült objektumok, a mini-labor, a központi ügyelet - a közhittel ellentétben - a város vezetőinek húzódása ellenére, keserves harcok árán létesült. Pedig az intézmények milliókat takarítottak meg a lakosságnak, azóta is folyamatosan, ha csak az útiköltséget számítom, az egészség megóvásáról és az ellátátsi színvonal emelkedéséről nem is beszélve. Egy-két év elteltével persze minden vezető saját érdemének tulajdonította az intézmények megszületését, de a költségvetés készítésénél azóta is minden évben felcsap a siránkozás, hogy ezek milyen sokba kerülnek. Még egy példát: legalább tíz éve minden vezető és minden önkormányzati képviselő tudja, hogy a homoki terület csapnivalóan rossz ellátási körülményeit egy kihelyezett rendelővel meg kell oldani. Ebben a rendelőben kapna helyet a homoki családorvos, egy fogszakorvos és a homoki védőnő. A feladat szerepelt mind a polgármester, mind az önkormányzati képviselők választási programjaiban is. Tíz év után most végre adódott egy lehetőség, hogy a Döbrei J. úton az önkormányzat vásároljon egy ingatlant erre a célra. A tervet orvos-szakmai, szervezeti, pénzügyi és műszaki szempontok szerint körüljártuk és gondos vizsgálat után döntöttünk. Mindezek után felelős közéleti emberek, képviselők, csoportba szerveződve, anélkül, hogy szakmailag tájékozódtak volna, megpróbálták megakadályozni a vételt, miközben folyamatosan biztosítják a testületet, hogy náluk jobban senki sem akarja Homok-városrész egészségügyi fejlődését. Itt tartunk ma. 1999. december 31-én a helyi nőgyógyászati és onkológiai szakorvosi ellátás meg fog szűnni Tiszaföldváron. A hivatalnak a szolgálat helyben tartására bő másfél év állt rendelkezésére és minden érdekelt fél - Megyei Önkormányzat, ÁNTSZ, Megyei Egészségbiztosítási Pénztár - előzetes jóváhagyásával rendelkezett. A szükséges adminisztratív lépéseket nem tette meg, a szakrendeléssel nem kötöttek szerződést. Ezzel a szolgáltatással is szegényebbek leszünk 2000-ben. A védőnők, a hivatal érthetetlen és értelmetlen ridegsége miatt, sorra eltávoznak a városból. Jelenleg az öt védőnői körzetben két nyugdíjból visszahívott védőnő és egy, szintén távozni készülő dolgozik. Január 1-én a védőnők és a szakorvos hiányában a terhes-gondozás működésképtelen lesz. Mindez történik egy olyan időszakban amikor a kormányprogram a családok és a gyermekek segítését helyezte - mindent megelőzően - az első helyre. Az "értelmetlen és érthetetlen ridegség" minősítésére csak egy adalék: 1999. április 1-én a védőnők számára kormányzati rendelkezéssel területi pótlékot állapított meg, ez a mi településünkön fejenként 3.000 Ft. Szolnok megyében minden település kifizette azt a védőnőknek, egy város, Tiszaföldvár kivételével, mert itt a hivatal úgy értelmezi, hogy ez a pénz nem a védőnőknek, hanem a védőnői szolgálatnak jár. Magyarán, a hivatalnak jár. Ezek után csodálkozunk, hogy hónapok óta hirdetjük a megüresedett védőnői állásokat, de egyetlenjelentkező sem akadt. A magyar egészségügyi rendszer évek óta zajló reform folyamatában most a lakosságot legérzékenyebben érintő alapellátás teljes privatizációjához érkezett. A rendkívül bonyolult szervezeti, alkotmányjogi, szakigazgatási, pénzügyi és még számtalan elemet tartalmazó, nagyrész még vitatott folyamatra. Az önkormányzatnak nagyon oda kellene figyelni, mert az alapellátás majdani minősége, a lakosság majdani elégedettsége nagymértékben az önkormányzat szakismeretén, tárgyalási készségén és jóindulatán fog múlni. Összefoglalva: az önkormányzati testület és a hivatal szemléletében döntő változásra van szükség. Meg kell érteni, hogy nem kegyet gyakorolnak, amikor az egészségügyi színvonalat javítják, hanem azt teszik, ami a feladatuk és kötelességük: a polgárok által megtermelt adóforintokat a polgárok egészségének megóvására, illetve megromlott egészségük helyreállítására fordítják. dr. Király Ferenc
